Sikerre készen

Hogy ne érjen váratlanul, és élni tudjunk vele

A siker nem egy sült galamb, amely egyszerre csak a fejünkre esik vagy a szánkba pottyan. Meglehet történik ilyen, de az tiszavirág életű lesz. Nem tudjuk megtartani, mert nem vagyunk készek rá. A felkészülés nem egy gyorstalpaló tréning, inkább egy folyamat, amely során a személyiségünk, illetve a hozzáállásunk formálódik. Így amikor alkalom adódik, élhetünk vele.

Csak bátran. A legtöbbször valami odaköt egy munkahelyhez. Akkor is, ha nem épp eszményi a hely. A belső gátjaink tartanak vissza. Nem merünk lépni, nem bízunk magunkban, félünk a bizonytalanságtól és a munkanélküliségtől. Elhagyni vagy maradni? Bizony, ez nehéz kérdés. De olykor össze kell szedni a bátorságunkat és lépni, mert különben lépnek a nálunk gyengébb képességűek, mi meg csodálkozunk, hogy jobb helyet találtak maguknak.

Tegyünk le valamit az asztalra. A kávésbögrénken kívül. Mozogjunk otthonosan a ránk bízott feladatokban. Értsük, tudjuk és csináljuk a szakmánkat. Teljesítsünk stabilan és tegyünk egy kicsivel többet, mint, ami a kötelességünk. Nem azért, hogy bevágódjunk, hanem azért, hogy jegyezzenek minket. Legyünk rajta azon a képzeletbeli listán, ahol a legmegbízhatóbbak szerepelnek. Sokan tartják a markukat, de látszik a kezükön, hogy nem piszkították be munkával. Előbb dolgozzunk, csak aztán álljunk be a sorba vagy kopogtassunk a főnök ajtaján.

Legyünk ötletesek. Mondhatni legyünk kreatívok, de nem csak akkor, ha felkérnek rá. Vannak ötleteink, javaslataink és ezeket fel is merjük hozni. Nem tolakodó módon és mindenáron, de építő jelleggel a megfelelő időben és helyen. Nem az a lényeg, hogy briliáns gondolataink mindegyikét befogadják, hanem az, érzékeltessük nem csupán szalmával vagyunk kitömve, hanem ésszel is. A találékonyság, a problémamegoldó szemlélet jó fényt vet ránk.

Kezdeményezzünk. Ha csak a sarokban ülünk és termeljük a szén-dioxidot az irodai növényeknek, akkor a rajtuk kívül senki sem vesz észre. Vegetálva és a háttérbe húzódva esélytelenek vagyunk. Mint a gyerekeknél. Ha játszanak a szobában és túl nagy a csönd, akkor már gyanakszik a szülő, hogy valami rosszban sántikálnak. Szappant esznek, játékokat rongálnak, a falra rajzolnak. Ha túl csöndesek vagyunk, senki sem gondolja, hogy jól végezzük a dolgunkat. Egyáltalán azt sem gondolják, hogy dolgozunk. Mozduljunk meg, kezdeményezzünk.

Ragadjuk meg a lehetőséget. Adódhat úgy, hogy hirtelen ránk szakad valami. Kiesik egy munkatárs, beesik egy váratlan munka, és mi épp ott vagyunk a közelben. Megtehetjük, hogy megfutamodunk, elszaladunk, visszautasítunk. De felvállalhatjuk a helyzetet, még ha vannak kétségeink is. Izgulunk, de a lelkünk mélyén rég vártunk egy ilyen pillanatra. Ne szalasszuk el! Tudjuk, képesek vagyunk rá, és reméljük, hogy megbirkózunk-e vele. Minden eredményesség némi izgalommal és nagy adag hittel kezdődik.

Kommunikáljunk. Legyen folyamatos. Ne szószátyárok legyünk, akinek be nem áll a szája és állandóan szóval tart valakit. Attól az emberek kimenekülnek a világból. Egyszerűen beszéljünk akkor, ha szükség van rá. De akkor ne spóroljuk ki. Kérdezzünk, ha nem tiszta valami. Nyissunk a kollégák, a vezetők felé. Érdemi, szakmai, kapcsolatépítő, a másikkal törődő társalgásokat indítsunk. Ha nem beszélgetünk, nem tudunk meg semmit másokról, de minket sem ismer majd senki. Kevés olyan sikeres ember van, aki egyedül vált azzá.

Törődjünk másokkal. Átnézünk az embereken vagy figyelünk rájuk? Apró szívességek, kis segítségek, figyelmességek, ezeken át vezet az út másokhoz. Mindegy, hogy munkatárs vagy feljebbvaló, ha észreveszünk dolgokat, néha egészen piciket, nem csupán jó, de mély benyomást is teszünk. Itt egy ember, aki ügyel a részletekre. Valaki, akinek számítanak a többiek. Bármennyire úgy tűnik, hogy az emberi értékek háttérbe szorultak rideg és rohanó korunkban, számtalanszor döntenek sorsokról emberséges gesztusok. Ne fukarkodjunk vele, adakozzunk belőle és tapasztalni fogjuk a megtérülését.

A sikerhez azért nem kell a legharsányabbnak lennünk. Nem kell állandó jelleggel a tömeg fölé magasodni. A túlzott magamutogatás agresszívnak hat, ami legalább annyira nem előnyös, mint csöndes, láthatatlan ember imitálni. Találjuk meg a középutat, az egyensúlyt, hogy mikor és mennyire vegyünk részt a dolgokban, mennyire toljuk magunkat előtérbe. Legyünk azok, akik belül készen állnak a megmérettetésre és képesek ezt a külsőségekbe is átültetni. Előre úgysem tudhatjuk, mit hoz az élet. De becsülettel készen kell állnunk rá. Amint azt John Naisbitt megfogalmazta: "A lehetőségek ajtaja gyakran olyan hirtelen tárul ki és zárul be újra, mint a valódi ajtók viharos időben. Készen kell állnunk, hogy belépjünk, amint alkalom kínálkozik."

Ha tetszett ez a poszt, akkor számíts a sikerre, és készülj fel rá.
Fotó: Diana Grytsku, freepik