Számítok magamnak

A fontos dolgokra (is) odafigyelünk?

"Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni." (Nora Roberts)

Számtalan inger ér minket nap, mint nap, és rengeteg minden követeli a figyelmünket. Amikor eldöntjük, mire figyelünk, jelentőséget tulajdonítunk neki. Rövidebb, hosszabb ideig elkötelezzük a fókuszunkat a számára. Mely dolgok kötik le az érdeklődésünket? Tényleg a lényegre koncentrálunk, arra vagyunk figyelemmel, ami valóban számít?

Testi szükségletek. Mindaz, ami szükséges a testünk igényeinek a kielégítéséhez. Lélegzünk, eszünk, iszunk, szeretkezünk, alszunk. Csupa megkerülhetetlen dolog. Az alapműködésünk feltételei. Teljesen természetesen be vannak kalibrálva a napjainkba. Ugyan feszegetjük a határokat, hagyunk ki étkezést egy fontos megbeszélés miatt, kevesebbet alszunk egy másnap leadandó házi dolgozat megírása végett, de huzamosabb ideig nem bírjuk a testünk ellátása nélkül. Másik kérdés, hogy mennyire adunk a minőségre? Ha ebéd címszóval állandóan csak betolunk egy hamburgert az arcunkba és cukros energiaitalokkal tartjuk ébren magunkat, mellőzve a nyugodt és egészségesebb táplálkozást, illetve a megfelelő mennyiségű alvást, akkor eljön a retorzió ideje. Testünk valamikor fel fog lázadni, betegségek és mentális kimerültség formájában. De valamennyi energiát fordítunk ezen szükségleteink gondozására.

Biztonságban lenni. Ahogy az előző, úgy ez az igényünk is a Maslow-piramis alján lévő alapvető szintek egyike. Az életfunkcióinkhoz szorosan kötődik a biztonság érzete is. Ide sorolhatjuk az egzisztenciális biztonságot, vagy a stabil otthonunk melegét. A munkánk fontos részét képezi a mindennapoknak. Ha nem is az önmegvalósítás miatt, az a szükséglethierarchia egy magasabb szintjén helyezkedik el, de a megélhetésünk miatt mindenképp. Pénzre van szükségünk, hogy a számláinkat kifizessük, élelmiszert, ruhát, szolgáltatásokat vehessünk, áldozzunk az egészségünkre, az lakásunkat zárhatóvá és védhetővé tegyük. A kialakított rutin is nyújt egyfajta biztonságot. Reggel felkelünk, bemegyünk a munkahelyünkre, elvégezzük a feladatainkat, a nap végén hazatérünk, pihenünk és a hónap végeztével megkapjuk a bérünket. Érthető, hogy a zsigeri szükségletek miatt a kötelezettségeink nagy mértékben számíthatnak a figyelmünkre.

Az idő. Szintén meghatározó tényező az életünkben. Maximálisan keretbe zár minket, hiszen mindenkinek naponta 24 óra áll a rendelkezésére. Nem véletlen tehát, ha folyamatosan az óránkat nézegetjük. Jól állunk? Időben vagyunk? A figyelmünk egy részét leköti, hogy követjük az időbeosztásunkat. Onnantól kezdve, hogy kikeltünk az ágyból, az óramutatók bűvkörébe kerülünk. Mindent időre csinálunk. Időre mosunk fogat, visszük a gyereket az iskolába, utazunk a munkahelyünkre, tárgyalunk az ügyfelekkel, végezzük el az adminisztrációt, megyünk ebédelni. Még a szabadidős tevékenységeinket is időre végezzük. A határidő kifejezés tökéletesen megragadja az időbeli korlátoltságunk lényegét. Sokszor azonban kifolyik a kezünk közül az idő felesleges időrabló elfoglaltságokkal.

Emberi kapcsolatok. Itt már érdekesebbé válik az emberi természet. Ugyan a szeretet iránti vágyunk nagy ezért szívesen vagyunk mások társaságában. Igyekszünk kölcsönösen örömet okozó kapcsolatokra szert tenni, barátságokat kötni és ezeket ápolni. És ne feledkezzünk meg a legmeghatározóbb érzelemről, a szerelemről sem. A kiegyensúlyozott párkapcsolatunkból is rengeteget táplálkozhatunk. Ezek ellenére is előfordul, hogy a hozzánk leginkább közelebb állókat hanyagoljuk. Gyakoriak a mellőzött családi kapcsolatok, ahogy a huzamosabb ideje együtt élő párok közt is megesik az elhidegülés. És ezzel elérkezünk egy igazán különleges emberi kapcsolathoz, az önmagunkkal való viszonyhoz. Habár az eddig említett elemeknek is mind elidegeníthetetlen részei vagyunk, olykor önmagunkra nem fordítunk elegendő figyelmet. Felületesen vagyunk jelen csupán a saját életünkben. Az életfunkcióink működnek, ellátjuk magunkat, megélünk, talán jól is élünk, de a látszat mögött nagy adag üresség lapul. Úgy tűnik, minél hosszabb időt élünk együtt valakivel, annál hajlamosabbak vagyunk a kapcsolat ellaposítására. Márpedig magunkkal töltjük a legtöbb időt, az biztos.

Mit érzek? Ékes példaként szolgálhatnak az érzéseink. Mikor adtunk időt arra magunknak, hogy valami kapcsán megfogalmazzuk az érzéseinket? Mikor ültünk le úgy igazán és gondolkodtunk el a munkánk okozta belső impulzusokon. Vagy azon, mit érzünk a kedvesünk iránt? Nem az első és leegyszerűsítő válasz a megfelelő, hogy a munkámmal elvagyok, a párom meg szeretem. Biztosan tudunk ennél többet is előhozni, megragadni, megfogalmazni. Az tükrözi majd a jelenlegi valós érzéseinket. Csak ehhez gondolkodni kell, mélyre menni, még mélyebbre. Bárki tehet egy próbát azzal, milyen sok mindent tud előhozni magából akár egy apró dolog segítségével. Az utcán sétálva, találomra vegyünk fel egy lehullott falevelet. Vigyük haza, és nyugodt körülmények között nézzük meg jobban. Figyeljük meg az alakját, a méretét, a színét, az erezetét, és társítsuk mellé a gondolatvilágunkat. Mi jut eszünkbe róla? Miért épp ezt vettük fel? Milyennek találjuk? Mihez hasonlít? Illik-e hozzánk, a hangulatunkhoz, a stílusunkhoz?

Kicsit olyan ez, mint elmenni az orvoshoz, mert valami nyavalya gyötör minket. Egy rakás kérdést szegez majd nekünk arról, mit, hol érzünk, mennyire, mióta, milyen helyzetben jobb vagy rosszabb. Ott nincs mese, választ kell adnunk. Ha addig nem figyeltük meg magunkat, nem tudatosítottuk a problémánkat elég alaposan, akkor abban a pillanatban kell megtennünk. Megtehetjük ezt más jellegű dolgaink kapcsán is, otthon a négy fal között. Születhetnek felismeréseink az életünk különböző területei kapcsán. Csak arra van szükségünk, hogy igazán fontos kérdésekben is figyeljünk önmagunkra és adjunk időt a mély összpontosításra. Oly sok sekélyes tennivaló viszi el a napjainkat, miközben a lényeget nem vesszük észre. Meg akarunk tudni magunkról valamit? Figyeljünk és meghalljuk a belülről fakadó üzenetet. Amint azt Leo Buscaglia is mondta: "Néha egyedül kell lennünk ahhoz, hogy a szó legteljesebb értelmében újra önmagunkra találjunk. Időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk, eldolgozzuk az elvarratlan szálakat, felfedezzük a kuszaság mögötti értelmet vagy egyszerűen csak szabadjára engedjük fantáziánkat. Tudjuk, hogy mindezt legjobban egyedül tudjuk megtenni."

Ha tetszett ez a poszt, akkor a hétköznapok pörgésében is figyelj jobban valódi önmagadra.
Fotók: pressfoto, senivpetro, freepik