Szavaink romboló ereje

Mire figyeljünk, hogy a megszólalásaink ne pusztítsanak?

Mindannyian részei vagyunk egy, vagy több hierarchiának, hisz bizonyos közösségekben élünk, ahol beosztástól függően ki lentebb, ki fentebb helyezkedik el. Lehet ez egy baráti közösség, munkahely, sportklub vagy akár a család is. Nem kell olyan mereven érteni a státuszt, egyértelmű, hogy mondjuk a családon belül is megvan a hierarchia, hisz a szülő a "főnök", a gyermek a "beosztott". Egyes vélemények szerint ez éppen fordítva van, de ez túl mutat ennek a bejegyzésnek a keretein. A viszonyok viszont minden emberek alkotta közösségben hasonlóan működnek.

Munkahelyen például, hajlamosak vagyunk rá, hogy a velünk egy szinten, vagy szintünk alatti emberekkel megosszuk a tapasztalatinkat a fölöttünk állókról, a kisfőnökről, a nagyfőnökről. És valamiért úgy vagyunk kódolva, hogy legtöbbször a negatív véleményünknek adunk hangot. Ez semmi esetre sem viszi előre a cégünket. Az ideális az lenne, ha a problémáinkat a felettünk állókkal beszélnénk meg, azaz a ranglétrán felfele haladnának a kedvezőtlen megnyilvánulások. Ugyanakkor a pozitív hírek felfelé is és lefelé is eljutnának az emberekhez.

Miért is ez a verzió az optimális? Mert egy szervezet működéséhez nélkülözhetetlen a megfelelően működő kapcsolat a munkatársak között, valamint a prominens vezetői réteg megléte. Ha az irányító csapatot elkezdjük leépíteni, a rossz hírüket kelteni, akkor a tekintélyüket elvesztve, elbúcsúzhatnak a vezetői szerepüktől. Nem papíron vagy a titulusuk szerint, hanem mentálisan. Az emberek bizalmat veszítenek irányukban, nem hisznek bennük, vagy rosszabbik esetben nekik. Csökken a csapattagokra gyakorolt hatásuk, nem tudnak elég hatékonyak lenni, visszaesik az eredményesség. Az elterjedő kedvezőtlen vélemény megfertőzi a cég működését. Ami elméletben indult, verbális formába öntve, mások elméjében is gyökeret ver, és a gyakorlatba átültetve valósan veszélyezteti a cég létét. Nem lehet hosszú távon sikereket elérni, egy olyan vállalatnál, ahol nincs lojalitás az ott dolgozók között.

Mindez a családi szférára ugyanígy igaz. Ha a szülők nem egymással egyetértésben kommunikálnak a gyermekkel, akkor ezzel a szülői tekintélyüknek adnak egy pofont. Amint a csöppség felismeri, hogy bizonyos kérdésekben anyu ezt mondja, apu azt, tudni fogja, mikor melyikükhöz forduljon akarata érvényesítése végett. És az ősök egymás elleni kijátszása bizony olykor vitákat szül, amiből győztesen nem lehet kikerülni. Pláne a gyerkőc szemében nem, aki azt érzékeli, hogy az egyik számára fontos felnőtt dorgálja a másikat. Mert a kis ember felnéz rájuk, de a veszekedés során óhatatlanul csorbát szenved az addig felállított csalhatatlan szülőkről alkotott kép. És minden egyes apró csalódás leépít egy kicsit ebből az ideából. A családot a szülők közösen vezetik. Ezért kardinális, hogy egy irányba nézzenek. Nem azt mondom, hogy mindenben egyformán kell vélekedniük, ugyanazt kell gondolniuk, mindössze azt, hogy az iránynak azonosnak kell lenni a főbb kérdésekben.

Ami ennél szörnyűbb, azonban sajnos gyakran találkozhatunk vele, amikor egy elvált szülő becsmérli a volt társát, annak jelenléte nélkül, a közös gyerekük előtt. A valamikori szeretet mára megbocsáthatatlan gyűlöletté vált, és ennek a csemete issza meg a levét. A másik ellen hangolva igyekszenek maguk mellé állítani, és a gyermeki szeretetet kisajátítani, amely azonban még nem elég érett ennek a helyzetnek a kezeléséhez. A manipulációval egy torz értékrendszert állíthatnak fel ebben a piciny, hiszékeny lélekben, és a magatartásukkal a szülőről alkotott képet degradálják le. A sors és az emberi természet fintora, hogy a legtöbbször ezzel az ellenkezőjét érik el a szándékuknak, és hosszútávon elveszítik a lurkó szeretetét, kötődését.

Ez pedig még inkább kiemeli, ennek a témának egy igen lényeges elemét, mely szerint mások háta mögött, ne mondjunk róluk rosszat senkinek. Mert bár azt hisszük, hogy ezzel befolyásolhatjuk az illetőről vagy illetőkről kialakítandó képet, de a rossz hír az, hogy ezzel csak a saját megítélésünket ássuk alá. Aki hallja ugyanis, joggal gondolhatja: "Ha ez a fickó ezt mondja nekem róla, akkor vajon rólam mit mond, ha én nem vagyok ott?" A szavainknak sok tekintetben teremtő ereje van. Embereket, kapcsolatokat felépíthetünk vagy leépíthetünk velük. Csak rajtunk múlik, melyiket választjuk. De minden megszólalásunkkal választunk. Tegyük ezt okosan.