Szigor a családban

Hova vezet a feltételekhez kötött szeretet?

"A gyerekek, akiket nem szeretnek, felnőttek lesznek, akik nem tudnak szeretni." (Pearl Sydenstricker Buck)

A szeretettel furcsán bánunk. Állítjuk, hogy van bennünk és szeretünk is. Ám sokszor a másik oldalon még sem érzik ezt igazán. Ha valaminek a függvénye, hogy szeretünk-e valakit vagy sem, akkor nem a legmegfelelőbb módon használjuk ezt a létfontosságú érzelmet. Ez gyerekeknél különösen ingatag lelkivilágot eredményezhet.

Mindennapi vétkek. Nagy dolgokra gondolunk, ha a szeretetről van szó, azonban a megnyilvánulása az apróságokban gyökerezik. Teljesen hétköznapi szituációkban és magatartásban, amely szinte elkerüli a figyelmünket, annyira rutinból zajlik. A feltételekhez kötött szeretet egyik fő kifejeződése az, miként fogadom el a másikat. Mikor vagyok elégedett vele, és hogyan adok hangot ennek? Ha csak akkor mosolygok rá elismerően, ha az igényeimnek és kívánalmaimnak megfelelően viselkedik, akkor egyértelmű a hozzáállásom. Ezt pedig ő is érteni fogja és megtanulja, hogy a szívemhez egy út vezet, ha úgy teszek, ahogy elvárja tőlem. Párkapcsolatokban is fellelhető ez, azonban gyermeknevelésben még inkább. Az utóbbiban egy érzelmileg kiszolgáltatott kis ember próbál szeretethez jutni, akár kapálózva is, mint egy úszni nem tudó a medencében.

Bizonytalanság. Hova vezet ez? Önbizalomhiányhoz. Aki ilyen légkörben nőtt fel, az bizonytalan magában. Folyton megkérdőjelezi, hogy elég jó-e? Önmagában nehezen fogadja el, hogy szeretik, mert azt szokta meg, hogy ezt a visszaigazolást ki kell érdemelni. Tenni kell érte, meg kell felelni, és csak akkor jut hozzá a szeretethez, ha jól teljesít, jól viseli magát. Semmi sincs ingyen a világban, miért pont ez lenne? Nem vállal túl sok kockázatot, szeret biztosra menni. Eleget tesz a kéréseknek, abból nem lehet baj, ha teljesíti a követelményeket.

Külső megerősítés. Mindig résen van és mindig kész rá, hogy bizonyítson. A harc az elismerésért, mások figyelméért végig kíséri a napjait. Főként azoknál igyekszik pedálozni, akik közel állnak hozzá. A külső megerősítések nélkül nem érzi jól magát. Bűntudatot okozhat az is, ha csak úgy önmagában boldognak meri érezni magát. Mert ezek a pozitív érzelmek össze vannak kötve benne mások elvárásaival. Ha valaki kedvére tesz, joga van örülni, joga van a megbecsüléshez és a szeretethez. Egyébként nincs.

Önző figyelem. Ezzel a csapda lezárult. Aki arra törekszik, hogy másoknak megfeleljen, az rengeteg figyelmet szentel magának. Ügyel a megjelenésére, a viselkedésére, a modorára, minden olyasmire, amire a többiek felfigyelhetnek és ez esetleg negatívan visszaüthet rá. Ez pedig nagy ár. Az önmagunkra való figyelés önzővé tesz, és elhanyagolja a környezetünkben élőkkel való kapcsolatot. Arra fókuszálunk, hogy bizonyos személyeket, köröket kielégítsünk, magunkkal foglalkozunk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk, és közben mondjuk a családunk látja kárát ennek. Hacsak nem ők azok, akinek a szeretetéért küzdünk. De általában nem a párunk vagy a gyerekünk az. Sokkal inkább velük szemben mi is elvárásokat támasztunk, hogy hozzájussanak a szeretetünkhöz.

A kör bezárul. És a kutya bele harap a farkába. Az általunk képviselt mentalitást adjuk tovább a gyerekeinknek is. Ezt kaptuk mi is, és oly mértékben állunk a hatása alatt a mai napig, hogy öntudatlanul ezt adjuk tovább a családunkban. Nagyon könnyű a szeretettel visszaélni és feltételekhez kötni. Akkor dicsérjük meg a kölyköt, ha rendet rak a szobájában? Ha rossz jegyet hoz haza, akkor hirtelen nem ő a szemünk fénye? Nem úgy viselkedik, ahogy mi szeretnénk, és büntetést helyezünk kilátásba? Könnyebb fegyelmezni és érzelmileg manipulálni, hogy gyorsan elérjük, amit akarunk. Legyen összepakolva, javuljanak az osztályzatok, illedelmes magatartást tanúsítson. De minden apró húzásunkkal, amivel a magunk kényelmét szolgáljuk, egyben formájuk a személyiségét is. Nem mindegy milyen példákon keresztül tanítjuk.

Érdemes egy kérdést feltenni mielőtt legközelebb a szigorú nevelési elveinket alkalmazzunk. Amit el akarok érni a gyermeknél, az nekem fontos, az én érdekem, vagy neki fontos, az ő érdekében történik? Ha azért fegyelmezem és vonom meg tőle a szeretetem, mert azt szeretném, hogy mintaszerű kölyök legyen, és én a mintaszerű szülő szerepében tetszelegjek, az valószínűleg számomra mérvadó. Még akkor is, ha érveimmel azt próbálom igazolni, hogy milyen jó lesz neki, ha ezeket a dolgokat megteszi, megtanulja. Talán így van. De az is tény, hogy az egyik legjobb, amit tehetek érte, az a feltételektől és követelményektől mentes szeretet. Ahogy ezt P. Szabó Mária is szavakba öntötte: "A szeretet olyan, mint a fal, ott áll mindig, és ha kell, nekitámaszkodhatok. Nem kérdezi, miért, csak segít, ha kell, meghallgat, figyel rám, mellette pont olyan lehetek, amilyen éppen vagyok, érzem, nem vagyok egyedül, mert ott van mellettem feltétel nélkül."




Aki a gyermeknevelés szeretetteljes alternatíváiról többet szeretne tudni, annak ajánlom figyelmébe Alfie Kohn elgondolkodtató könyveit.

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is ezt a cikket.
Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels