Szövegkiemelő

A média és a sajtó életünkre gyakorolt torzító hatása

"Az a benyomásom, hogy a pánik olyan hatalmon lévő emberektől ered, akik magukból indulnak ki." (Rebecca Solnit)

Sok mindenkinek van mondanivalója számunkra. Sok a hír, az információ. Szűrni kell, mert hatalmas a mennyiség és nincs is mindenre szükségünk. De a zavarosban lehet jól halászni. Korunk médiái ebben élén járva, azt sem tartják aggályosnak, ha ezzel jelentősen torzítják a valóságot.

Csakis a lényeget! Az iskolában is tanítják, hogy jegyzeteljük le a fontos dolgokat. Ez bizonyos tantárgyaknál evidens. Évszámok, adatok, konkrét történések. Azonban sok tekintetben nem ennyire egyszerű eldönteni, mi a lényeges és mi nem az. Ami nekünk fontos, az más valakinek egyáltalán nem az. Ami minket megérint, az a másikat teljesen hidegen hagyja. Tehát a lényeg szubjektív. Ma ömlenek ránk a beszámolók, az ismertetők, a vélemények és utat vágni a rengetegben nem egyszerű. Hiszen a lényegen kívül minden más lényegtelen. Vajon képesek vagyunk helyesen szelektálni vagy hagyjuk, hogy mások tegyék meg ezt helyettünk?

Az algoritmusok ritmusa. A digitális tér egyik fenyegetése, hogy ami iránt érdeklődünk, az fog újra és újra elénk tárulni. A legnagyobb testvér, az online tér figyel minket. Minden keresésünk, pénzköltésünk, érdeklődésünk feljegyzésre kerül. Az is, hol, milyen oldalon, közösségben, mennyi időt töltünk. Aztán erre rákontrázva jönnek az ehhez nagyon hasonló tartalmak. "Önnek ajánljuk, azért, mert megtekintette az alábbi oldalt." "Mások ezeket a terméketek keresték még." Ismerős szövegek? És gyakran ki sem írnak ilyesmit, csak az egyik tartalom követi a másikat. Mi pedig boldogan süppedünk bele, mint egy kényelmes fotelbe, abba a közegbe, amelyben jól érezzük magunkat. Mert visszaigazolást kapunk, hogy olyan a világ, amilyennek elképzeljük. A véleményünk, a látásmódunk, a hitrendszerünk, az értékeink vissza köszönnek. Elégedetten dőlhetünk hátra. Ám ez az egyoldalúság rendkívül veszélyes. Ugyanis képtelenek leszünk a magunkétól eltérő világlátást megismerni, elismerni, elfogadni. Ha a digitális világ minket igazol, akkor csakis ez a helyénvaló, minden egyéb deviáns és elfogadhatatlan. Ez sajnos könnyen igazolhatja a szélsőségeket is. És akár, ha olykor velünk ellentétes nézetekbe botlunk, nagy elánnal vetjük meg őket, mert úgyis kisebbségben vannak és egyébként sem felelnek meg a normalitásnak.

Kiszolgálni a közönséget. Ha csak úgy elkezdjük görgetni a telefonunkon a hírfolyamot a legnagyobb baromságokkal találkozhatunk szalagcímként. Kiragadott félmondatok, szándékosan félreérthető megnevezések, erős jelzőkkel megtámogatott címek. Persze idővel rutinossá válhatunk és ha figyeljük a forrás oldalt is, honnan származik a cikk, nem biztos, hogy megnyitjuk. Ráismerünk bizonyos oldalak szándékos megtévesztő játszmáira, és nem dőlünk be nekik. Tudjuk, hogy a hangzatos cím mögött semmi érdekes és konkrét nincs. A Peller lánytestvérek is beszéltek róla Hevesi Tamással, hogy már elegük van olyan újságírókból, akik az interjúkból kiragadnak rövid részeket, amelyek szándékosan hangulatkeltők, félreértelmezhetők, megbotránkoztatók. A teljes szövegkörnyezetben persze talán teljesen ártalmatlan gondolatokról van szó, de kiemelve onnan, alkalmasak a manipulálásra. A média imádja ezt. Így szolgálja ki a közönségét. Elnézve ma egyes médiumokat, mintha már nem is létezne az újságírói szakma. Eszembe jutnak olyan filmek, amelyek a klasszikus oknyomozói újságírói létbe engednek bepillantást, lásd. Az elnök emberei vagy a Spotlight - Egy nyomozás részletei című alkotásokat. Ezzel ellentétben ma újságírói gyorsétteremben ülünk. Pörgős és azonnali tálalás van. Nem néznek utána a forrás megbízhatóságának, nem ellenőrzik a tényeket, átveszik a kész hírt és megjelentetik. A nép meg zabálja. Ez a melegágya a tévedéseknek, az álhíreknek. Ne legyünk naivak. Ennek fontos célja van. Emberek, csoportok, tömegek szellemi táplálékhoz juttatása. Képben tartani, agyat mosni, folyamatosan megerősíteni. Az MI korában pedig még több dezinformáció és manipulatív tartalom lát napvilágot. A valóság keveseket érdekel. A hír számít, a befolyás erősítése, a balhé, a karaktergyilkosság. Amiről lehet beszélni és beszéltetni a népeket. Kit érdekel, hogy ez igaz-e? Szomorú, hogy ide jutottunk. Ez a szellemi gyorséttermi koszt, amely ugyan mérgez, de a fontos, hogy csillapítja az éhséget. Vagy még inkább meghozza?

A hatalom árnyékában. (Ezzel a címmel találhatunk egy kiváló politikai thrillert is.) A már említett médiumok a hatalom fő fegyverei. És a mindenkori hatalom él is a manipuláció eszközeivel. Soha ilyen könnyű nem volt elérni az embereket, mint ma. A populizmus és gyűlölködés kifizetődő. Mindig lehet találni egy ellenséget, mindig van valaki, akit lehet gyűlölni, mindig van valami, amitől lehet félni és ez elég a megkülönböztetéshez. Vannak ők és vagyunk mi. Mi vagyunk a makulátlan jók, ők az aljas gonoszok. Amikor a közösség megkapja, amit akar, boldogan ossza tovább, akkor is, ha az egésznek nincs valóság alapja. Így szolgálja a rendszer érdekeit. Az alapvető érzésekre és félelmekre építve a rendszer valójában leginkább a saját önös érdekeit tartja szem előtt, önmaga fenntartását. Ebben az egyén a tömeg része és lecserélhető. A rendszer számára a lényeg a hatalom megragadása, megtartása, bármi áron. Ha bedőlünk a megosztottságnak, az eltorzított információknak, a kontextusból kiragadott részeknek, ha feltétel és kétely nélkül elfogadjuk, amit elénk dobnak, akkor könnyű prédái vagyunk a befolyásolásnak. Így vajon a lényegre tudunk figyelni? Amikor legközelebb tartalmakat fogyasztunk olvasunk jusson eszünkbe Nassim Nicholas Taleb gondolata: "Nem vagyunk elég racionálisak ahhoz, hogy a helyén tudjuk kezelni a sajtót."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor javaslom megfontoltabban tájékozódj. Nézz utána a napokban az általad preferált témáknak, cikkeknek több aspektusból is. Ha nem így teszel, tudhatod, hogy már bekebelezett a részrehajlás.

Fotók: rawpixel.com, freepik.diller