Tény vagy vélemény?

A gondolkodásunk szabadságának korlátai

"Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények." (Epiktétosz)

Nagyon szűk keretekben gondolkodunk. Végletesen szélsőségekben formálunk a véleményt. Valójában sokszor nem is megalapozottan tesszük, hanem a meglévő gondolati mintáinkra támaszkodva. Ezek a mintázatok a hétköznapokban nélkülözhetetlenek. Például nem kell kilépnünk az emeletről, hogy megbizonyosodjunk a gravitáció létéről vagy, hogy elkerüljünk veszélyes helyzeteket. De egyben korlátokat állítanak fel, és ezzel szűklátókörűvé tesznek.

A gyanús ismeretlen. A szellemi merevségünk miatt nehéz újdonságokat bevezetni. Amint találkozunk valami mással, eltérővel, azt azonnal a már ismert dolgokhoz hasonlítjuk. Párhuzamot vonunk, eltéréseket fedezünk fel. És ha az általunk meglehetősen ismert dolog jó, akkor az újonnan felbukkant ötlet, termék, szolgáltatás, vagy bármi, hátrányból indul, mert mi szükség lenne rá. Ha hiányt pótol adott területen, akkor lehet kedvező a fogadtatása, bár időbe telik be is fogadni. Mint a mobiltelefon, és az internet. Mindkettő felnövését láthattuk az elmúlt évtizedekben. Eleinte gyanakodtunk, kifogásoltunk: drága, nehéz, nagy, körülményes, kényelmetlen, lassú. Később megbarátkozunk velük, még később szinte élni sem tudunk nélkülük. Természetessé váltak, mint erdőben a madárcsicsergés. Próbáljuk meg elmagyarázni egy mai kisgyereknek, hogy valamikor hosszú ideig kellett várni a telefonok bekötésére, vagy, hogy csak fekete-fehér tv-k léteztek serpenyő nagyságú képernyővel.

Olyan mint. Szeretünk viszonyítani. Az újonnan megismertet a régihez. Egyszerű példa erre a filmkritika. Jön egy új film a mozikba, a kritikusok pedig igyekeznek minél szemléletesebben kivesézni és elemezni. Általában más, azonos műfajú filmhez, ha sorozatról van szó, akkor az előző epizódokhoz hasonlítgatják. Beleteszik egy dobozba, hogy az olvasó, a leendő néző, felhelyezhesse egy polcra. A minősítő szellemiségével összhangban teszi értékesebbé vagy ellenkezőleg, értéktelenebbé a filmet. A kritika végtelen szubjektív és öncélú, hiszen csak a szerző tudásától és részrehajlásától függ. Másodlagossá válik, hogy a film jó-e vagy nem, mert a maga a bírálat kell, hogy célt érjen és szimpátiát váltson ki az olvasóból. Ha nekem, mint olvasónak hasonló a szemléletem és a tájékozottságom a szerzőével, akkor egyet fogok érteni vele a mozi minőségével kapcsolatban, akár úgy is, hogy nem láttam a filmet. Vagy megnézne az alkotást, a végső vélekedésünkre vele kapcsolatban befolyással lesz, amit olvastunk.

Veszélyes címkézés. Láthatóan törekszünk mindent a meglévő kereteinkbe beleilleszteni. Ehhez gyakran hívjuk segítségül a címkézést, az általánosítást. Szemléltessük ez a bűnözéssel. Aki bűnöző, az bűnöző és kész. Amint kiderül valakiről, hogy gondja akadt a törvénnyel, azonnal másként nézünk rá. Egy nagy kalap alá vesszük az erőszaktevőket a kisstílű megbotlott bolti szarkával. A különbségek felismeréséhez idő és energia kell, amit nem feltétlenül akarunk ráfordítani. Mert ezek a mintázatok rendkívül leegyszerűsítik az életünket. Itt van valaki, akiről kiderül, hogy büntetett előéletű, és mivel valahogy sosem szimpatizáltunk vele, nekünk ennyi elég. Nem vagyunk kíváncsiak többre, nem akarjuk összezavarni magunkat. Nem kell szóba állnunk vele, nem kell alkalmaznunk, és ez egy nagyszerű indok a mellőzésére.

Tény vagy vélemény? Ezeket átgondolva felmerül a kérdés, vajon a tények határozzák meg az életünket vagy a vélemények és az előítéletek. Utóbbiból Dunát lehetne rekeszteni: származás, bőrszín, nem, iskolai végzettség, kor, és még sok minden más, ami alapján beillesztjük az embereket az őket illető skatulyájukba. Ő olyannak tűnik, ő pedig amolyannak. De milyen alapon tesszük ez? Micsoda pökhendiség mások sorsáról rendelkezni. Mert a megítéléseinken múlik, hogy valakinek adunk-e lehetőséget vagy sem. A tudásunk irdatlan mennyiségű adathalmazzal bővül napról napra. Ezek jó részével sem tudunk mit kezdeni, illetve nagyon lassan dolgozzuk fel őket. Mert mindent a meglévő ismereteinkre akarunk ráépíteni. Így, ami nem illik bele a tudomány mai álláspontjába, azt hanyagoljuk. Nem tudjuk hova tenni, nem felel meg az előre keretezett gondolkodásunknak. Vélekedhetünk felfedezésekről vagy az emberekről, a felfogásunk egysíkú és puritán. Mindent ugyanabba a kerékvágásba akarunk helyezni. Ez jelentősen nehezíti az eredeti, kreatív és egyéni látásmód kialakulását.

Egyediség és véleményformálás. A napokban találkoztam egy érdekes klippel. Egy bizonyos Matt MacMillan egy éven keresztül rögzítette a kisfia gügyögéseit, majd ezekből aprólékos munkával összevágta az AC/DC Thunderstruck című dalát. Ezek azok a dolgok, amelyek teljesen feleslegesek, mégis van bennük egy magas fokú egyediség. A net pedig kiváló tárháza az ilyen őrültségeknek. A legtöbb apukát a sírások és oázások idővel minimum kiborítják. Nem így ezt a fickót, aki ezt a teljesen szokványos történést abszolút pozitívba energiákba fordította. Jó bizonyíték rá, ha kilépünk az agyunk alkotta falak közül, akkor hétköznapi dolgok is különlegessé válhatnak. És menjünk egy kicsit tovább, lássuk, mennyire könnyű a közvéleményt formálni. Tételezzük fel, hogy kiderül, az említett zeneszámot egy szekta rendszeresen állatáldozatok bemutatásakor használta. Miután tudomásunkra jut ez a kegyetlenség, mindjárt teljesen másként tekintünk erre az apukára, aki a bájos gyermekével "játssza le" a nótát. Minimum ízléstelennek találnánk. Sőt, ha a klip nagyon népszerűvé válik a neten, akkor szegény srác évekkel később is hallgathatja a társai megvetését olyasmi miatt, amiről nem igazán tehet. A cuki klipet nem ő csinálta, a szertartásokon nem vett részt, de mivel a közvélemény fejben társította egymással az ismereteket, egészen sajátos jelentéstartalommal ruházta azt fel.

Furcsa, hogy intelligens élőlényként mennyire sablonszerűen alkotjuk meg a véleményeinket. Mintákat követünk, és gyakran még a tényeket sem ismerjük. Pedig, ha megismernénk őket, akkor nagyban csökkentenénk a félreértéseket. És ha ezen is túl lépnénk és az egyéni látásmódunkat is bevetnénk, nem csupán korrekt véleményünk, hanem rengeteg új és eredeti ötletünk, felfedezésünk, felismerésünk lenne. René Descartes szerint: "Amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataik különböző utakon járnak s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja."





Ha tetszett ez a cikk, akkor látogass vissza az oldalra máskor is hasonló, tartalmas írásokért.
Fotó: Pexels