Tetteink utóélete

Semmi sem marad következmények nélkül

"Mindannak, amit tesz az ember, megvan a következménye mások és önmaga számára is." (Peter Freund)

Képesek vagyunk nagyon slendrián módon bánni a következményekkel. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy tetteinknek van utóélete. Ez fakadhat megszokásból, de a felületességünkből és a felelőtlenségünkből is. A világ egyre nagyobb teret enged az átláthatóságnak, amely részeként, a cselekedeteink sem maradnak észrevétlenek.

Látványos fejlemény. Soha nem volt ennyire kézzelfoghatóan látványos a ténykedésünk következménye. A digitális korban szinte egy percre sem tűnhetünk el szem elől. Mindig van egy kamera, egy e-mail, egy digitális lábnyom valahol, ami rólunk árulkodik. Mégis naponta kerülnek elő kompromittáló videók, hanganyagok, tweetek. Nem csak magunkról feledkezünk el, de arról is, hogy a környezetünk lát minket. Könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy magyarázkodni kényszerülünk a tetteink miatt. Amíg korábban legfeljebb szemtanúk maradtak, ha a buszsofőr durván káromkodva küldött el egy utast melegebb éghajlatra, most valószínűleg valaki meg is örökíti ezt a kényes konfliktust. Ahogy mindazt, amit felrakunk a netre, biztonsággal nem távolíthatjuk el onnan többé. Egyeseket mégsem foglalkoztat a nyilvánosságra kerülés hatása.

A politikai korrektség jegyében. Pedig érdemes foglalkozni vele, mert a megítélésünkhöz nagyban hozzájárul az, amit képviselünk. Ráadásul világunk erősen PC-vé vált az elmúlt években. Ma már elképzelhetetlen, hogy olyan sorozat készüljön egy állami televízióban, mint a Monty Python Repülő Cirkusza. Pokolian szórakoztató, ugyanakkor vérlázítóan viccelődik bárki és bármi kárára. Kétlem, hogy a bántó szándék, inkább a polgárpukkasztás motiválta az alkotókat. De ez manapság senkit sem érdekelne, valószínűleg perek tucatjaival számolhatna egy ilyen kezdeményezés. Tapasztalhatjuk azt is, miként esnek áldozatul ismert személyiségek a saját posztolásaiknak. Nevük, sikerük ellenére, a vállalhatatlan megnyilvánulások a bizalommegvonásához vezetnek. Példa erre James Gunn filmrendező, aki hiába lett a Disney váratlan aranytojást tojó tyúkja, korábbi bejegyzései kapcsán menesztették. Igaz, ő aztán bűnbocsánatot nyert, de nem mindenki ússza meg ennyivel. Nem kell világhírűnek lennünk ahhoz, hogy saját bőrünkön érezzük meg, ha nem törődünk tetteink folyományaival. Elveszthetjük a barátainkat, a munkánkat, a megélhetésünket, a tisztességünket.

Olyan nincs, hogy nincs. Azt gondolnánk, hogy a semminek nincs következménye sem. Ennél nagyobbat nem is tévedhetünk. Nem csupán annak van kihatása, amit csinálunk, de annak is, amit nem csinálunk. Ha szélesebb körben nem is, de a saját személyes életünkben biztosan érzékelni fogjuk. Gondoljunk egy ápolatlan házasságra, párkapcsolatra. Mi történik, ha nem törődnek egymással, nem gondozzák a kapcsolatunkat, nem beszélgetnek, nem töltenek közösen időt? A boldogság fénye elhalványul, majd teljesen kihuny. Vagy csak soha oszlani nem akaró felhők takarják el a napfényt. Nehéz azt mondani erre, hogy ez nem következmény. Nagyon is az, és nagyon is súlyos. A semmittevés foganatja az eltávolodás, a szeretet eltűnése, a szakítás. Ez igen komoly történés. De igaz ez arra is, ha nem törődünk a szakmai fejlődésünkkel, akkor nem leszünk versenyképesek. Sem munkavállalóként, sem vállalkozóként. Ha nem teszünk az egészségünkért, csak tespedünk a pamlagon, elhagyjuk magunkat, akkor jó esetben csupán eltunyulunk, rosszabb esetben megbetegszünk. Ezek észrevétlen, lassan kialakuló következmények. De a képlet egyszerű, ha nem csinálunk semmit, az sem múlik el nyomtalanul.

Az egyik oldalon megéri vigyázni arra, milyen képet festünk le magunkról a többi ember, a közösség, a nyilvánosság felé. Nagyot üthet, amikor emiatt veszítünk el valamit. Nem egy bizonyos munkától esünk el, hanem a megítélésünk kapcsán több munkától. Azoktól, amelyekkel már meg sem keresnek minket. Utóbbiakról persze nem lesz fogalmunk. Leginkább a hitelességünket és a becsületünket veszítjük el. A saját önbecsülésünk is azt követeli, legyünk átlátható, feddhetetlen emberek, akik az értékrendjüknek megfelelően cselekednek. Ez áll a másik oldalon. Az önazonos cselekvés, amely jó irányba visz minket és a környezetünket. Megéri erőfeszítést tenni, hogy pozitív következményeket generáljunk. Ez lecsapódhat a munkánkhoz kapcsoló felkérések gyarapodásában, de ugyanígy a privát szféránkban is, mondjuk egy harmonikus párkapcsolat vagy boldog családi élet megvalósításában. Számoljunk a következményekkel és számítsunk rájuk. Megállíthatatlanul érkezni fognak. Ahogy Sean Covey megfogalmazta: "Bár a döntés joga valóban a tied, de a következményeit nem te alakítod. A kettő egy csomagot alkot. Ahogy mondani szokták, "ha megfogta, hadd vigye!". Egy döntés és annak következményei úgy összetartoznak, mint a jégkrém meg a pálcika."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is.
Fotók: Arthur Hidden, freepik