Tudásunk legjava

Elegendő tudással rendelkezünk a sikerességhez?

"A tudás legfontosabb része a boldogságnak." (Szophoklész)

Világunk sokat hivatkozik a tudás fontosságára. Az ismereteink és azok bővítése releváns az érvényesülésünk vonatkozásában. Személyesen mi magunk is gyakran emlegetjük. Hol túl keveset, hol túl sokat tudunk. Vajon mikor, melyik vetődik fel? És a tudás előre visz vagy leblokkol?

Korszerű ismeretek. Először tisztázzuk, mit jelent tudni. Mert az ismeretek mibenléte sokat változott az elmúlt évtizedekben. Valamikor már az is nagy szó volt, hogy alapvető képzettséget szerezhettek a gyerekek, ma pedig az élethosszig tartó tanulásról beszélünk. Régen a tárgyi tudás volt a legfőbb követelmény, ma a tájékozottság. Számtalan dologgal kapcsolatban elég azt tudnunk, hol nézhetünk utána, nem kell fejben kiterjedt lexikális tudással rendelkeznünk. Míg korábban leginkább a szakmai ismeretek számítottak, ma legalább ennyire lényegesek a funkcionális kvalitások, a rugalmasság, a kreativitás, a taníthatóság, a jó kommunikációs vagy vezetői képesség, hogy csak néhány felértékelt képességet említsünk. Nem elég profinak lenni, jól is kell tudni menedzselni, tervezni, szervezni, reagálni. Ezért van a tanulásnak bérelt helye az életünkben.

Amikor túl sokat tudunk. Szeretjük úgy mutatni magunkat, mint aki naprakész, tájékozott, hozzáértő, jártas. És ennek ellentmondani látszik, amikor valamiben nem vagyunk eléggé képben. Bizonyára megesett már, hogy egy adott témában igyekeztek felvilágosítani minket, mi pedig elhárítottuk azzal, hogy ugyan, tudjuk, hogy miről van szó. Nekünk ne, láttunk, hallottunk, mi már eleget. Az igazi férfi például, sosem veszi elő a használati útmutatót. Csak ha többedjére sem boldogul. Akkor is csak suttyomban. Mintha szégyen lenne nem tudni valamit. Vagy ciki volna jegyzetelni egy oktatáson. Sokkal többre megyünk vele, ha időnként alázatosan és csöndben figyelünk. Mert bármennyire tettetjük a mindent is tudás habitusát, biztosan vannak hiányosságaink, ezt kár palástolni. Épp ez a nagyszerű, hogy mindig tudunk újat tanulni. Sosem telik meg a merevlemezünk. A nyitottságunk, a befogadókészségünk, a flexibilitásunk az örök tanulékonyság alapja. Lépjen csak meg az élet új ismeretekkel, biztosan többek leszünk.

Amikor túl keveset tudunk. Ez az ellenkező oldal. Ismerős lehet mondjuk, amikor nem merünk belevágni valamibe. Még újoncok vagyunk a szakmában és nem akarunk egyedül dolgozni, mert nem érezzük készen magunkat rá. Vagy hosszú ideje tervezgetjük a vállalkozásunkat, de csak nem indítjuk el, arra hivatkozva, hogy még nincs elég ismeret a birtokukban. Ez elképzelhető. Ám nem attól működőképes valami, mert minden létező információt begyűjtöttünk róla. Attól fog működni, hogy elégséges szakmai tudással a birtokukba nekikezdünk. Amit tudunk, az elég az első lépések megtételéhez. Jó eséllyel vannak köztünk olyanok, akiket egyszer már bedobtak a mély vízbe, mert mások hittek bennük. És túlélték, sikerrel vették az akadályt. Bátorságot merítettek és hitet, hogy képesek rá. A legtöbb tudás az aktivitásból, a gyakorlatból fakad. Persze, vannak helyzetek, amikor tényleg keveset tudunk. Ilyenkor információt kell gyűjtenünk. De azt fel kell ismerni, ha a megszerzett tudáshalmaz, már elég a döntéshez, az eredményhez. Mert a túl sok lebéníthat. Egy hatalmas adattömeg, amely szerteágazó, áttekinthetetlen, egymásnak ellentmondó megállapításokat is tartalmaz, a végén jól összezavar. Miből és mennyit? Ezek is kulcskérdései a tudásnak.

Elégséges tudás. Ebből látható, hogy van, amikor eleget tudunk. Minden más, ami a tudásunk hiányára vagy túlcsordulására utal csupán kifogás, hogy ne kelljen megtennünk valamit. Néha ez csak egy kellemetlen szituáció vagy ember elkerülése, máskor pedig saját magunk szabotálása. Igen, szükség van a fejlődésünkre és ehhez tanulásra. De számtalanszor a kezdetekhez már elegendő ismerettel rendelkezünk. Úgyhogy a klasszikus mondást alapul véve, a tudás lehet hatalom, de ugyanakkor gát is. Mi döntjük el melyik lesz belőle. Ha használjuk, akkor haladunk, ha nem, akkor maradunk, ahol vagyunk.

Mindennapi tanulás. Ha idecsöppenne egy ember az 1700-as évekből elképesztő tapasztalásban lenne része. Az első időszakban folyamatosan tanulna. A számunkra teljesen rutinos hétköznapok minden eleme új lenne számára, a tisztálkodástól, a kávéfőzésig, a közlekedéstől a kommunikációs eszközökig. És időnként mi is szembesülünk hasonló helyzettel. Például, jegyautomatát telepítenek a megállónkba és meg kell tanulnunk, szoknunk, hogy onnan vásároljunk vonatjegyet. Világunk időnként rákényszerít, hogy új jártasságokat szerezzünk. De megtehetjük ezt minden kényszer nélkül is. Tudatosan, helyzetbe hozva magunkat. Bármely életkorban nagyszerű érzés elsajátítani valamit. Megérteni valaminek a működését, megtanulni kezelni egy készüléket, megszerelni egy szerkezetet vagy kipróbálni egy új receptet. Akármiről van szó, felemelő érzés, hogy értem, hogy tudom, hogy kezelem. Már csak ezért is megéri tudást szerezni. Szóval, mit tanultunk legutoljára?

Vagy mit tanulunk legközelebb? Akár az élvezet, akár a hasznavehetőség végett. Egyáltalán nem szükséges mindentudónak lennünk. A nagy rálátás, a tájékozottság és a kiterjedt kapcsolatok, alkalmasak az élethelyzetek megoldásorientált kezeléséhez. A tudásunkat soha ne kifogásnak használjuk csak használjuk, amikor lehetőségünk adódik rá. Hiszem ezzel nyernek értelmet. Mi pedig így nyerünk egy jobb életet. Amint azt Arisztotelész mondta: "Akiknek tapasztalatuk van, sokkal inkább sikert aratnak, mint akiknek jó elméleti tudásuk van, de nincsen tapasztalatuk."

Ha tetszett ez a cikk, akkor olvass még bele néhányba az oldalon.
Fotó: pressfoto, freepik