Van választásunk

A szavazatunkra leginkább a saját lelkiismeretünk számít

"A demokrácia értéke azokkal az értékekkel együtt áll vagy bukik, melyeket megtestesít vagy támogat." (II. János Pál)

Nem szoktam az oldalamon aktuálpolitikai témákkal foglalkozni. Egyes történesek érintőlegesen felbukkannak a cikkekben, ha ott helyük van, de mélyebben nem térek ki rájuk. Most mégis kivételt teszek, mert néhány nap múlva választunk. Ebben a felhevült időszakban mindenkiben kialakult valamilyen vélemény. Igyekszem mértékletesen és érthetően fogalmazni a meglátásaimat. Természetesen ebben a témában különösen igaz, hogy valaki egyetért, valaki pedig nem, ennek a szubjektív írásnak a tartalmával.

Félelem és reszketés. 16 évvel ezelőtt szerintem mindenki kicsit fellélegzett az országban az első kétharmados kormányalakítás hírére. Aki nem szimpatizált a nyertesekkel az is, mert már nagyon elég volt az akkori tarthatatlan viszonyokkal. Hatalmas lehetőség került a hatalmon lévők kezébe, hiszen szinte korlátlan felhatalmazást kaptak a változtatásokhoz. És éltek is ezzel a lehetőséggel. Sajnos, az idő előrehaladtával egyre inkább azt is látni lehetett, hogy vissza is éltek vele. Sok minden megvalósult, mégsem lettek ezekből transzparensen hirdetett sikertörténetek. Legalábbis a kormányt propagáló hirdetésekben nem gyakran esik szó a pozitív eredményekről. Az óriásplakátokon és a médiumokban inkább látjuk egy propaganda gépezet mindent leuraló működését. A szeretetről beszélnek, de a gyűlöletben élnek. Hosszú évek óta hallgatjuk már az újabb és újabb ellenségek fenyegető rémét. Soros, Gyurcsány, háború, ukránok. Mikor, ki és mi tűnik kézenfekvőnek. Egy békeszerető kormány, aki folyton a háború rémével riogat. Milyen miniszterelnök az, aki folyton fenyegeti a népét? Félelemben tart és zsarol. "Ha nem én leszek a vezető, akkor bizony jaj nektek!" Elég megkérdezni a rájuk szavazók egy részét, akik olyan indokokat hoznak fel a regnáló hatalom melletti kiállásukra, hogy nem akarom, hogy elvigyék a gyerekeimet a háborúba. Ez a félelem politikája. A kormány fél, hogy elveszíti a hatalmát, ezért maga is félelmet gerjeszt. Szavazhatunk félelemből, de segíthet a tisztán látásban, ha megpróbáljuk a propaganda negatív kampányát túl, több oldalról is megvizsgálni az információkat, a tényeket.

Oszd meg és uralkodj! A hatalmon lévők amellett, hogy kiépítették a hatalmuk masszív gazdasági és sajtó támogatását, kiemelkedő érdeme, hogy megosztották az országot. Itt nem lehetsz feltétel nélkül egyszerűen csak magyar. Itt akkor vagy magyar, ha egyetértesz velünk, mondja a hatalom. Számtalan alkalommal láttuk és látjuk, milyen kegyetlenül bedarálja a rendszer azokat, akik bármilyen kritikát nernek, bocsánat, mernek megfogalmazni. Jön a teljes pályás letámadás, az álhírek üzemi termelése, és minden fennhatóság alatt lévő médiumban való sulykolása, jön a karaktergyilkosság. A saját oldalon nem igazán látni elszámoltatást semmiért, a másik oldalon akkor is bűnöst kiáltanak és kreálnak belőled, ha semmit sem tettél. Vagyis tettél, kimondtad a véleményed. A reakcióként rád sütik az, aki nincs velünk ellenünk van elv billogját. De a demokráciának nem így kéne kinéznie. Ott a sokszínűség és a vélemények elfogadása, tiszteletben tartása kellene, hogy domináljon. Nagyon messze vagyunk ettől.

A morális mélység titka. Úgy tűnik, talán a rendszerváltás óta nem volt ez az ország olyan morális és erkölcsi mélyponton, mint ma. A pénz és a hatalom mindent felülír, nincsenek etikai normák. Nem kívánok nevesíteni egyetlen balhét sem, amelyre akár az elmúlt években, akár a hónapokban, hetekben derült fény. Sok országban ezek közül egy is elég a kormány, de legalább magas politikai tisztviselők bukásához. Nálunk nincsenek felelősök és valódi következmények. Viszont elég megnézni, hova süllyedt a közbeszéd. Vezető politikusok primitív és vállalhatatlan stílusban nyilatkoznak, beszélnek másokról, másokkal. Kisgyerekek, a maguk még tudatlan módján viselkednek így a homokozóban. De felnőtt embereket látni ezzel a magatartással visszataszító. Jó lenne, ha nem dehumanizáló kifejezésekkel illetnénk azokat, akik tőlünk eltérő nézeteket képviselnek. Jó lenne, ha megtanulnánk egymással kulturált keretek között vitatkozni. Nem személyeskedéssel és hitelrontással támadni, hanem konstruktív hozzáállást tanúsítani. Egy széttartó nemzet, amely nem képes fontos kérdésekben egyetérteni, konszenzusra jutni, nem lehet sikeres. A másik megalázása és ellehetetlenítése ma sokkal fontosabb, mint együttműködést kialakítani. Ez jól jön a hatalmon lévő kisebbségnek, de soha nem jó egy országnak. Én a morál felől közelítek a választás kérdéséhez. A tisztesség, becsület, egyenesség, felelősség vállalás hozott alapok nálam. Ezt kaptam a családomtól és ezt próbálom tovább adni a gyermekemnek is. Nem voksolhatok oda, ahol ezeknek az alapoknak is híján vannak.

16 év elég sok idő. Nem mondhatjuk, hogy nem volt lehetősége a jelen rendszernek kibontakozni. Úgy tűnik, hogy a nem túlságosan hangoztatott jó eredmények mellett sokkal inkább kitűnnek ennek a rendszernek a visszásságai. Abból már jócskán kaptunk ízelítőt, hogy mi várható akkor, ha a járt úton maradunk. Azt azonban nem tudhatjuk, mit hoz a járatlan ösvény. Mint minden változásban, benne van a kockázat, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. De egyben benne rejlik a fejlődés lehetősége is. Az embereket mindig a remény élteti, hogy jöhet valami jobb. Minden előre haladásnak a feltétele, hogy kipróbáljunk új dolgokat. Ezért talán adhatunk esélyt a változásnak. Vasárnap a szavazófülkébe lépve ne a félelem, hanem a józanság és a tájékozottság legyen a társunk. És kísérjen el minket Kossuth Lajos gondolata: "Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia."

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg másokkal is. Amíg lehet. Mert ennek a témának van szavatossági ideje, ezért ez a cikk kivételesen csak korlátozott ideig lesz elérhető az oldalon.

Fotó: geralt, pixabay