Világok arca
Miként formájuk a magunk képére a valóságot?
"Mindenkinek sajátos látásmódja van, mivel eltérnek az élményeik, az érzéseik és az értékeik. Senki sem ismeri a teljes valóságot." (Alfons Vansteenwegen)
A valóság nem vita tárgya, csak egyféle lehet. Akkor miért fordul elő mégis, hogy oly gyakran nem értünk egyet egymással és annyira másként látjuk a világot? Talán mert a valóság alternatívái tökéletesen személyre szabottak. A világ minden téren olyan, amilyennek mi látni akarjuk. De miért is?
Szűrés.
Olyanok vagyunk, mint egy operatőr. Szűrőket használunk. Ezzel mi is
manipuláljuk a látott képeket. És ezt érthetjük átvitt értelemben is,
azaz a fejünkben megjelenő képek, elképzelések, vélemények saját szájunk
íze szerinti módosítására. Mert ne legyen illúziónk, bármiről alkotunk
is állásfoglalást, azt kizárólag az egyéni látásmódunkkal megfűszerezve
tehetjük meg. Boldogkői Zsolt szerint; "Az ember a gondolatai elé
tesz egy láthatatlan szűrőt, amit agyunk a prekoncepció hálójából szőtt.
Azt hisszük, vélekedésinket a világ dolgairól a puszta logika határozza
meg, s nem az előítéleteink. Sajnos ebben tévedünk, gondolatainkat
ugyanis az érdekeinkhez igazítjuk."
Tapasztalat. Teljesen igaz, hogy mindenki egyedi. Nem csupán a génállománya alapján vagy a tulajdonságai révén, hanem a megélt tapasztalatok és élmények tükrében. Nincs még egy olyan ember, aki ugyanazokkal az összetevőkkel élte volna le az addigi életét. Lehetnek hasonlóságok, ezek a közösségi érzetek erősíthetik is egy krízisen való átjutásunkat, de két egyforma életúttal és emlékanyaggal rendelkező ember nincs. Ez tesz minket egyedivé, ez az, amely a személyes látásmódunkat meghatározza. A tanult és befogadott szokások, értékek, gondolati sémák.
Válogatás. Naponta akkora mennyiségű információ halmaz ér el hozzánk, amely feldolgozhatatlan. Ezért érzékszerveink - látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés - első körben szelektálnak. Vagyis figyelmen kívül hagynak egy rakás olyan tényezőt, amire az addigi ismereteink tükrében nincs szükségünk. Például, egy úton való átkelésnél fontos körbe nézni, hogy jön-e jármű vagy sem, de közben teljesen lényegtelen, hogy mellettünk éppen leszidja a gyermekét egy anyuka. Érzékeljük, de nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Ezek jó részt tudat alatt lejátszódó folyamatok, amelyeket agyunk észrevétlenül töröl a felesleges leterheltség okán.
Torzítás. A fennmaradó észleléseket tovább manipuláljuk. A már említett élettapasztatunkat segítségül hívva értelmezni kezdjük és fogyaszthatóvá tesszük. A beérkező tökéletesen objektív infók itt öltenek szubjektív formát. Mi adunk nekik színezetet és jelentést. Felruházzuk az egyéniségünkből fakadó motívumokkal. Biztos mindenki találkozott már azzal, amikor valaki egy adott szituációt utólag egészen másként mesél el, mint, ahogy történt. Legalábbis a mi megélésünk szerint. Ezért nehéz megállapítani egy helyzetben az abszolút igazságot, mert az mindig más és más lencsén keresztül mutatja meg magát. Ahány ember annyiféle az igazság. A magyarázatok tárháza (és mindennek a törvényi keretek közé szorítása) ad kereseti lehetőséget az ügyvédeknek.
Általánosítás. Ha mindez nem lenne elég, akkor még általánosítunk is. Elsajátítunk képességeket és ezek alapján működtetjük a napjainkat. Mondjuk, aki megtanult kezelni egy okostelefont, az nagyjából elboldogul más típusú telefonokkal is. Kis különbségekkel, de többé kevésbé azonos sémára épülnek fel ezek a szerkezetek, így aki az alapokat megtanulja, annak nem kell minden alkalommal a nulláról kezdeni, ha kezébe kerül egy ismeretlen mobil. Igaz ez a legegyszerűbb tanult szokásainkra, mint a fogmosás vagy éppen a bonyolultabbakra, mint az autóvezetés. Ösztönszerűen csinálunk egy csomó dolgot, ezzel könnyítve meg a helyzetünket.
Sztereotípia. És már el is jutottunk a gondolati beskatulyázáshoz. Jelen döntéseinket, valamint az azt megelőző érzelmi folyamatot, a felsoroltak befolyásolják. Mire gondolunk, ha magához hívat a főnökünk? Előléptetésre vagy ledorongolásra? Mi jár a fejünkben, ha napközben felhív a párunk, hogy este mindenképp szeretne beszélni velünk? Szakítás vagy eljegyzés? Félig üres vagy félig tele a pohár? Minden, ami történt velünk befolyásolja az érzelmeinket és a választásainkat. Vagyis meghatározza pozitív vagy negatív elvárásunk van-e, egy bizonyos dolgokban.
Változás. A belső megítélésünk módosulhat. Ha nem tetszünk magunknak úgy, ahogy vagyunk, ha nem szimpatikusan a döntéseink, ha szeretnénk nyitottabbak lenni, akkor nekünk kell lépni. Mondjuk, ha rosszul érezzük magunkat, amikor nagyobb társaságba kell mennünk, az azért van, mert kellemetlen élményben volt részünk korábban egy társasági rendezvényen. Nem csoda, ha összeszorul a gyomrunk, amikor meghívnak minket egy partiba. Ezen változtatni csak úgy lehet, ha igyekszünk pozitív benyomásokra szert tenni ilyen eseményeket. Megpróbálunk jobb társalkodókká, kommunikátorokká válni, ezáltal pozitív ingerekre szert tenni, és ezt az optimista szemléletet tesszük uralkodóvá magunkban.
Rajtunk múlik tehát, hogy megelégszünk és jól érezzük magunkat a világról alkotott látásmódunkkal vagy nem. Mert a világ olyan, amilyen. Amit mi látunk, az a mi világunk. A kettő közt örökké lesz különbség. A kérdés az, hogy ez az eltérés a javunkra válik vagy a hátrányunkra? Ahogy Anthony de Mello megfogalmazta; "A boldogság a jövőben van. Nem igaz. Te itt és most vagy boldog, de nem tudod, mert a hamis elképzeléseid, a torzított látásmódod nem enged szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól, konfliktusaidtól, bűntudatodtól és még egy sereg dologtól, amire programozva vagy. Ha mindezt átlátnád, rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla."
Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez, hogy értesülj a legújabb bejegyzésekről.
Fotó: Slava Bowman, Unsplash