Visszahúzó emberek

2019.02.23

7 jellemző tulajdonsága azoknak, akik gátolják a haladást

"A rossz munkás a szerszámokat hibáztatja, na meg a főnökeit."
(Richard Dawkins)

Minden szervezetben megvannak azok a típusú emberek, akik a haladás gátjai. Nem szolgálják megfelelően a kitűzött célokat, nem feltétlen osztják a cég, intézmény filozófiáját, és gyakran a munkájukat is ímmel-ámmal látják el. Melyek az ismertetőjelei az olyan személynek, aki a közösség szolgálatában, finoman szólva is, nem teljesít kimagaslóan?

Igényli a biztonságot. Mindig biztonsági játékot játszik. Semmi rizikó, semmi olyasmi, aminek kockázatos a kimenetele. Ez a 8-tól 4-ig munkavállaló tipikus esete. Vallja, jobb a biztos pici, mint a bizonytalan nagyobb. Igyekszik hosszabb időre megvetni a lábát egy helyen, amely kényelmes számára, ahol nem szükséges kényes ügyekkel foglalkozni, csak úgy el lehet lenni és aztán majd egy hónap múlva felvenni a pénzt. Igazi passzív figura, aki a középszernél magasabb produktivitást nem nagyon tud felmutatni, de azt masszívan.

A változatlanság híve. Nem szívleli az újdonságokat, az állandóság a fő csapásiránya. Távolt tartja magát minden újítástól egészen az utolsó pillanatig. A fejlesztésektől, a technikai korszerűsödéstől fél, mint a tűztől, mert az ezzel együtt járó ismeretlen tényezők ijesztők. Szereti az ismerős környezetet és tevékenységeket. Ő a rutin embere, aki évekig képes ugyanazt csinálni és imádkozik, hogy semmi változás ne történjen. Nem szeret alkalmazkodni, új dolgokat megtanulni, ragaszkodik a jól bevált módszerekhez és szokásokhoz, akkor is ha ezek idejétmúltak és nehézkesek.

Azonnali jutalmazást vár. A vérbeli alkalmazott. Látni és tudni akarja miért, mit és mikor fog kapni, különben hozzá sem fog semmihez. Csak az az elfogadható a számára, hogy elvégzi a munkát, és megkapja az ellenszolgáltatást. Rögvest. Elképzelhetetlen, hogy befektesse az idejét, tudását bármibe, aminél nem látszódik az azonnali megtérülés. Az itt és most megtestesítője, legalábbis fizetség terén. Inkább választja anyagi szempontból a tuti kevesebbet, amit most tesz zsebre, mint a többet, amit majd valamikor később kap meg. Garantáltan elbukna a pillecukor teszten.

Nem bírja a kritikát. Személyes támadásként él meg minden olyan helyzetet, amikor rá, vagy a munkájára irányuló bírálat érkezik. Mivel nem viseli a kritikát, igyekszik is elkerülni azt. Nem létezik konstruktív véleményezés a szemében. Ezért soha nem is mérlegeli ezek jogosságát, nem okul belőlük, és nem tud túllépni a korlátain. Ellenben elvárja a megerősítést és a dicséretet minden mennyiségben. Akkor is, ha nem szolgált rá.

Elvárja a szeretetet. Az elfogadás iránti igény nagyon fontos szükségletünk. A feltétel nélküli szeretet például rendkívül pozitívan befolyásolja a gyermekek életét. Felnőttként azonban, ráadásul egy meló helyen, csak a két szép szemünkért és a mosolyunkért szeretetet várni, inkább nárcisztikus jellemvonás, mint egészséges magatartás. Természetesen fakadhat az elfogadás kielégítetlen vágyából, azonban nem építő a szervezetre nézve.

Kibújik a felelősség alól. Pontosabban be sem bújik alá, mert felelősségtől mentesen szeret élni. A felelősség magával vonja az adott témában az elszámoltathatóságot, onnantól kezdve pedig nincs menekvés. Az már elkötelezettséget, tudásbővítést és túlmunkát okozhat, nem is beszélve arról, hogy az ember új területen forgolódva hibázhat, az meg már mennyire ciki, ugye. Ezt a rizikót nem vállalhatja, inkább áttestálja másokra a kritikus feladatot.

Nem vállalkozó szellemű. Fél a kudarctól, nem elég felkészült a kérdésben, félszeg vagy egyszerűen lusta, de önként nem vállal fel semmit. Nincs benne tettrekészség, hogy méltón szolgálja a többieket vagy egy ügyet. Elevickél a langyos állóvízben, sodródik a tömeggel, de onnan nem magaslik ki és kezdeményezőn nem áll az élre. Hagyja, hogy mások érvényesüljenek és mások vigyék el a munka dandárját is. Valahogy mindig akad valaki, aki előbb teszi fel a kezét, ha önkénteseket keresnek. De ő ezt nem sajnálja.

A felsoroltak jelentkezhetnek egy-egy jellemzőként emberekben, de akár halmozódhatnak is. Jól megmutatják azt, kire számíthatunk és kire nem. És ha magunkban véljük felfedezni ezeket ismérveket? Akkor dönthetünk, hogy kitartunk a visszahúzó habitusunk mellett vagy megszabadulunk tőle. Azonban az tény, ha nem változtatunk jóval szürkébben és egyhangúbban éldegélünk majd. Kerüljük a kihívásokat, a próbatételeket és ezzel egyetemben a nagyobb és értékesebb sikerekről is lemondunk. Túllépve ezen biztosan küzdelmesebb, de kifizetődőbb, kalandosabb, emlékezetesebb és érdemesebb életet mondhatunk magunkénak. Figyelmeztetésként álljon itt Konrad Lorenz gondolata; "Az, hogy a kellemetlenségeket egyre kevésbé vagyunk hajlandóak eltűrni, az emberi életnek a természet által elrendelt csúcsait és mélységeit mesterségesen elegyengetett síksággá változtatja, a nagyszabású hullámhegyekből és völgyekből alig észlelhető fodrozódást, a fényből és árnyék­ból unalmas szürkeséget, egyszóval: halálos unalmat teremt."


Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez, hogy a friss bejegyzésekről azonnal értesülj.

Fotó: rawpixel, Unsplash