Vitába szállni

A vitatkozás 6 leggyakoribb oka

Szó se róla, szeretünk vitatkozni. A mindennapok része, hogy ütköztetjük az álláspontjainkat, összetűzésbe kerülünk. Mondhatni, rendszeresen hódolunk ennek a konfrontatív hobbinak. Akár tudatosan, akár ösztönösen tesszük, de a kapcsolatainkat igencsak próbára tesszük vele. Íme néhány gyakori ok, amiért vitatkozunk.

Rossz napunk van. Valahogy semmi sem jön össze. Reggel kilötyköltük a kávét, pont a frissen felvett ruhánkra, közvetlen indulás előtt. Aztán belekeveredtünk egy útlezárásba és nagyon elkéstünk. Bent kiderült, hogy egy fontos mai megbeszéléshez tartozó háttéranyagot otthon felejtettük. Meg a hálózat is akadozik. És még csak reggel 9 van. Mi jön még? Mondjuk egy kollégánk valami primitív kérdéssel, amit már százszor megbeszéltünk. Ingerültebben szólunk hozzá, és pillanatok alatt összeszólalkozunk vele. Meg bárki mással is, aki kicsit is értetlen. Ne vegyük olyan komolyan magunkat, tanuljunk meg nevetni ezeken a kínos helyzeteken. Képtelenség, hogy ennyi marhaság történjen egy nap. És mégis megtörténik. Csak a lazaság segíthet.

Elfogy a türelem. Egész nap álljuk a sarat, türelemmel viseltetünk mindenki iránt. Aztán egyszer csak betelik a pohár és borul a bili. Lehet, hogy ezt már egy apróság robbantja ki, de ebben a pillanatban érünk a türelmünk végére. Irgalmatlanul lekapjuk a fejét a másiknak. A gond az, hogy nagyon sokszor a béketűrésünk pont a nap végére fogy el, és a családunknak nem jut belőle. Otthon fakadunk ki, a szeretteinken töltjük ki a mérgünket, velük kiabálunk, velük veszekszünk. Olykor valóban bagatell dolgokon.

Különbségek, ellentétek. Ha mind egyformák lennénk, baromi unalmas lenne. Így meg, hogy nem vagyunk azok, baromi idegesítő. Mintha a másik direkt húzna fel minket. Azért csinálja, hogy velünk kiszúrjon. Ez csak természetes. Ahogy mi is ezt tesszük vele. Az ő szempontjából nézve legalábbis. Akik tartósan együtt élnek egy kapcsolatban vagy szorosan együtt dolgoznak, pontosan tudják, miről szól az, ha egyikük rendszerető, a másik pedig nem. Vitát képes szülni már csak a létezésünk is, hiszen semmit sem tudunk jól csinálni. Szópárbajok, egymás orra alá pörkölések, szándékos piszkálgatások. A tolerancia és a kiegyezés sokat segíthet, hogy ne így történjen.

Sértődés, sérelem. Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban megsértettek minket, és erre olyan tisztán emlékszünk, mintha csak tegnap lett volna. Életben tartjuk a dühünket, a sértettségünket, és minden alkalmat megragadunk, hogy beszóljunk, ne értsünk egyet, megakasszunk, beakasszunk. A megbántottság nagy úr, mert nem lehet a kedvére tenni. Mindegy is mit tesz az illető, akire megorroltunk, mindenképpen bele fogunk kötni. Van ennek egy extrém verziója is, amikor már nem is emlékszünk, hogy min rágtunk be, csak azt tudjuk, hogy őrá haragudni kell. És haragszunk is.

Személyiségbeli korlátok. Vannak az okostojások, akik mindent jobban tudnak. És csak az alkalmat keresik, hogy megcsillogtassák a tehetségüket. Ők a betonozáshoz ugyanúgy értenek, mint a pikkelysömör kezeléséhez vagy a krizantém nemesítéshez. Tom Cruise-hoz hasonlóan nem ismernek lehetetlent. Nagyszerű beszélgetőtársak. Már ha nem mondunk ellent nekik és áhítattal hallgatjuk a mondandójukat. De jaj nekünk, ha megpróbálunk okosabbak lenni nálunk. Biztosak lehetünk benne, hogy nem fognak engedni az igazukból. És nem is nyerhetünk vitát velük szemben. Nekik győzniük kell, olyan nincs, hogy valamiben alul maradjanak. Vitának helye nincs.

Előítéletek. Könnyű vitába szállni, ha előítéleteink vannak emberekkel, helyzetekkel szemben. Szinte biztos, hogy ilyen esetben kiprovokáljuk a konfliktust. Eleve az úgyse mentalitással érkezünk meg. A sztereotípiák olyan mély meggyőződések, amelyeket körülményes felülírni. És sokszor nem is akarjuk, mert egyszerűsíti az életünket. Azonban a világ ránk cáfolhat és akkor rosszul járhatunk. Például helytelenül ítélünk meg egy munkatársat csupán a származása vagy kinézete, és nem a teljesítménye alapján. Utólag magyarázkodhatunk, szégyenkezhetünk és dolgozhatunk a saját magunk által megtépázott hírnevünk helyrehozatalán. Talán egy esélyt adhatunk mindenkinek, mielőtt kínos szituba hozzuk magunkat.

A viták hozzátartoznak a kommunikációhoz. De nem kell, hogy negatívan nyomot hagyjanak a kapcsolatainkban. Minden nézeteltérést lehet színvonalasan kezelni. És nagyon fontos, hogy ne a hangulatunk, a múltban történtek vagy a beskatulyázás irányítsa a beszélgetést. A jelen helyzet, a tisztelet, és a kölcsönös, mindenki számára előnyös, de legalább elfogadható körülmény kialakítása vezessen. Aczél Petra ezt a következőképp fogalmazta meg: "A vitában a gondolkodó és másikért felelős személyiség, a veszekedésben pedig az önző vagy elkeseredett, haragos ember hangját halljuk. Különös, de a különbség lényegében ennyi: a veszekedésben egyedül, a vitában együtt vagyunk."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor csatlakozz az oldalt követők táborához.
Kép: Richard Duijnstee, Pixabay