Alábecsült önértékelés

Lehetünk egy kicsit értékesebbek a magunk szemében?

"Önmagunk szeretete nem azt jelenti, hogy az egész világnak kérkednünk kellene. Sokkal inkább nyugodt magabiztosságra, humorral fűszerezett önbecsülésre és belső stabilitásra van szükség. Az önbecsülés egyensúlya törékeny. Ha túl kevés vagy túl sok van belőle, az könnyen oda vezet, hogy elhagyatottnak érezheted magad." (Andrew Matthews)

A legtöbbször alul értékeljük magunkat. Ha tudjuk is, hogy jók vagyunk, jól teljesítünk, értéket képviselünk, nem alkotunk reális önképet. Bizonyos tényezők gátolnak, mások pedig pozitívan előre mozdítanak. Foglalkozzunk egy kicsit a személyünkkel és a környezetünkkel. Mi igaz ránk, és mi támogathat a továbbiakban, hogy értékesebbnek tartsuk magunkat?

Otthoni minták. Ha gyermekkorunkban a szüleink feltételhez kötötték a szeretetüket, akkor korán megtanultuk, csak úgy érünk valamit, ha azt tesszük, amit elvárnak tőlünk. Ha már kicsiként elkezdtek felnőttként kezelni, nem a korunknak megfelelő feladatokkal megbízni, akkor szintén kialakulhat bennünk egy elvárás függőség. Kishitűség, értéktelenség, másoknak való megfelelés, önbizalomhiány, kényszeres segítségnyújtás jellemezhet, és el sem tudjuk képzelni, hogy bárki egyszerűen önmagunkért szeret, megbecsül, tisztel. Ismerkedjünk meg a jó tulajdonságainkkal, hogy belássuk, igenis szeretetreméltók vagyunk, alanyi jogon, a személyiségünk által.

Korunk népbetegsége. A teljesítménykényszer az egyik legaktuálisabb önbecsülés lehúzó. Mintha azt sugallná a menedzserszemlélet, hogy akkor vagyunk valakik, amikor dolgozunk. A munka jellege és minősége valóban sokat adhat az egészséges öntudatnak. De nem lehet kizárólagos értékmérő. A cégek egy része egyre erőteljesebb nyomást helyez a munkatársak teljesítésére. Ám a helyzet fonákságát jól mutatja, számtalanszor maga a dolgozó erőszakolja magára ezt a mentalitás. Szinte bűntudata van, ha abbahagyja a melót, hiszen ez ad értelmet és értéket az életének. Állandóan mozgásban kell lennie, csinálnia kell valamit, különben hasznavehetetlennek gondolja magát.

Belső béke. Magunkkal kell egyensúlyba kerülnünk. Azért, mert másoknak elvárásai vannak felénk, ítélkeznek felettünk, véleményt mondanak rólunk, mi még elfogadók és megbocsájtók lehetünk önmagunkkal szemben. A hibáinkkal és tökéletlenségünkkel együtt is remek emberek vagyunk. Elsőként nekünk kell ezt elhinnünk és méltányolnunk azt, akik vagyunk. Nem a tetteinkért, nem a szépségünkért, nem a sikereinkért, hanem a csupasz személyünkért. Eredendően van bennünk jó, szerethető. Innen indulunk és néhány dologgal felkarolhatjuk, erősíthetjük az önértékelésünket.

Hasznos és kellemes tevékenységek. Van élet a munkán túl is. Egy-egy praktikus időtöltés felemel. Sport, szabadidős elfoglaltság, barkácsolás, hobbi, önkénteskedés, alkotás, bármi lehet, amihez értünk, vagy amit meg akarunk tanulni, és értéket teremt, illetve örömet okoz a végzése. Ha jobban érezzük magunkat közben, hasznosnak, fejlődőképesnek, támogatónak, aktívnak, akkor ez aktivizálja az öntudatunkat is. Nem nagyképűvé kell válnunk, hanem egy nyitott, érdeklődő, energiadús emberré, akit mozgatnak az újdonságok, a haladás. És aki a pihenést is hasznos tevékenységnek tartja. Lényeges megtalálni a helyes arányt a szorgoskodó, illetve lazító énünk között. Mindkét oldalon képesnek kell lennünk kiélvezni a helyzet adta örömöt és elégedettséget.

Közösségi hozzájárulás. Mások szemében nő az értékünk, ha olyan szolgálatokat vállalunk, amely a környezetünkben élőket segíti. De témánk tekintetében a döntő az, mi mit gondolunk magunkról. Bizonyos, hogy ha teszünk a közösségért, az bennünk is jótékonyan csapódik le. Jó érzés adni magunkból. Ha megtehetjük, tegyük meg. Mert szakértők vagyunk valamiben, tehetségesek, vagy egyszerűen csak akad ráérő időnk, és segítő kezünket tudjuk nyújtani ott, ahol erre szükség van. A saját szemünkben is jócskán megnövünk, ha így járunk el. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a közegünket is felértékeljük, hiszen átjárja azt a jótékonyság szelleme és a jó példánk ragadós is lehet a többiek számára. Megvalósul a közösségi önbecsülés trenírozása.

Színvonalas kapcsolatok. Már az előző bekezdésben is az emberek között jártunk, de vannak olyanok, akikhez erősebben kötődünk és nem biztos, hogy közel élnek hozzánk. Ápoljuk azon kötelékeket is, amelyek a gyökereket jelentik számunkra. Ne hanyagoljuk el őket azért, mert épp nem érünk rá. Ebből a megfontolásból nézve sosem lesz alkalmas az időpont. Akár a távoli kapcsolatainkat, akár a körülöttünk lévőket építjük, mindenképp gazdagodni fogunk. Azoknak az embereknek a személyével, akikkel törődünk. Érdeklődünk irántuk, meghallgatjuk a problémájukat, biztatjuk őket, társalgunk velük. Ez a gondoskodás visszahat ránk. A tudat, hogy kölcsönösen kedélyes és tartalmas viszonyaink vannak pozitívan hat az önképünkre is. Hiába, társaságra, ráadásul igényes társaságra szükségünk van.

Az önértékelés velünk kezdődik. Ugyan a külvilág és mások tükrözésének is van hozzá köze, mégis magunkban kell ezt helyre tenni. Vagyis akkor is kiegyensúlyozottak vagyunk, ha egyedül vagyunk. Nem akarjuk folyton fitogtatni az erényeinket. Nyugalomban és békében vagyunk magunkkal és magunkban. Tökéletesen értjük és érezzük az értékünket. Talán, ha némi távolságból szemléljük magunkat, jobban észrevesszük a már most is birtokunkban lévő kincseket. Nyikolaj Vasziljevics Gogol mondta: "Az ember olyan csodálatos lény, hogy sohasem lehet felsorolni egy szuszra valamennyi értékes tulajdonságát, és minél alaposabban szemügyre veszed, annál több új, érdekes sajátosságot fedezel fel benne, vége-hossza sem lenne, ha mind le akarnád írni."

Ha tetszett ez a poszt, akkor tölts időt az értékeid felfedezésével, ismerd el őket, és gyarapodj tovább általuk.
Fotó: benzoix, freepik