Mindenáron nyertes

2019.03.20

Valóban csak akkor vagyunk valakik, ha nyerünk?

"Vannak emberek, akik akármit csinálnak, mindenképp nyerni akarnak, még akkor is, ha olyan tevékenységről van szó, aminek általában nincs nyertese." (Leila Sales)

Nyerni, győzni, ezek korunk legszebben csengő szavai. Mindenki nyerni akar. Ezért jött erre a világra. Lassan úgy tűnik, nem csak a hivatásos sportolók, de a bölcsődébe járók is csak versenyeznek egymással, hogy ki a jobb, a legjobb, az egyetlen. És ehhez mindannyian örömmel asszisztálunk. Az élet egy nagy végeláthatatlan verseny, ahol mindenki egyszerre résztvevő és szurkoló is.

Szuperhősök. Általános szemléletté vált, a filmeket jó ideje uraló mentalitás, a győzni mindenekfelett. Ez az egyetlen életképes opció. A földre kerülhetünk, megverhetnek, összetörhetnek, eltaposhatnak, mi akkor is felállunk. Akár a szuperhősök elpusztíthatatlanok vagyunk, és visszavágunk. Megmutatjuk, hogy kik vagyunk valójában. Valakik. A 90-es években Jean-Claude Van Damme volt a moziban ennek a típusnak a megtestesítője, ma a Marvel féle univerzum mutatja meg a nagyvásznon, hogy nem létezik vert helyzet. Ám van két probléma ezzel a látásmóddal. Hogy az életben nem kell minden dolgot vérre menően kezelni. Illetve, hogy sok esetben nem nyerhetünk mindannyian. Egy aranyérmes van, egy igazgatói szék, és korlátozott a férőhelyek száma a legjobb egyetemeken. Ezért, ha beledöglünk sem lehetünk mindenkor győztesek.

Értéktelenség. Vajon a világ összedől, amikor nem kapjuk meg, amit szeretnénk? Vajon egy csettintésre emberek élete veszik a semmibe, ha nem járunk sikerrel? Bár, a motiváló és lázba hozó, érzelgős sikertörténetek a kitartásról regélnek és annak elévülhetetlen érdemeiről, mértékkel merítsünk belőlük. Mert ugyan jó célt szolgálnak, erőt öntenek belénk, amikor szükségünk van rá, de mégsem fogadhatjuk el a téziseiket maradéktalanul. Ha így tennénk, akkor mindenki, aki nem tudta, vagy még nem tudta megvalósítani önmagát, értéktelennek tituláltatna. Mindenki, aki valakivel szemben veszített már, hitványnak érezhetné magát. Mindaddig, amíg ő maga is fel nem kel újra és sikert nem arat.

Biztosan nyernünk kell? Kimi Raikkönen mondta; "Sok oka van az embernek az örömre a győzelem nélkül is." Szintén a sikertörténetek sajátossága, hogy először a pokol, csak utána a paradicsom. Tehát hősünk kiközösített, tehetségtelen, többszörösen elutasított, megvetett egyén, aki senkinek sem kell, de ő még sem adja fel és nekigyürkőzik ismét, az utolsó utáni erejét beleadva, a szomszédot is eladósítva, vagy az addigi ellenségével lepaktálva és hát nyer. Micsoda katartikus élmény ez! Tényleg az. És mi ebből sokszor csak a végét vesszük ki. Holott az út az, ami a leginkább számít. A tanulságok a nehézségek közben születnek, abból töltekezünk, okulunk és indulunk egy következő menetre bölcsebben. Ezt az utat pedig nem lehet megspórolni, nem elég csak elszántnak lenni, tanulékonyságra is szükségünk van. Mindarra, ami ránk ragad egy hosszú túra alkalmával, a bogáncsokon kívül. A konklúzió személyre szabott lesz és ez sokkal több a sima küzdőszellemnél.

A megfelelő helyen. Volt már arról szó, hogy a sikerelvek általánosságban beszélnek, és mi gyakran olyan helyen igyekszünk őket használni, ahol nem fognak működni. Nem a speciális terület miatt, hanem miattunk. Mert valami hiányzik belőlünk az adott szakmában, szakmához. Elképzelhető, hogy olyasmivel foglalkozunk, amit nem szívvel-lélekkel csinálunk, ezért esélyünk sincs igazi nyertesnek lenni benne. Ez a fő kulcs, és nem a konkurencia elnyomása vagy cégünk munkatársainak inkompetenciája. Megtalálni a helyünket a legfontosabb. Manapság rengeteg helyre pozícionálhatjuk magunkat. Nem biztos, hogy a leggyorsabbak, de mondjuk a legfigyelmesebbek vagyunk. Talán nem tudunk legyártani egy technikai eszközt teljes egészében, de tökéletesíthetjük az egyik alkatrészét, és ráállhatunk ennek az egy tárgynak az elkészítésére. Megtalálni területünkön a lyukakat vagy a még felfedezetlen régiót. Ahelyett, hogy mindenképp beleszuszakoljuk magunkat a kötelezően elvárt sablon sikerkörbe, találjuk meg a helyünket és nyertesek lehetünk. Nem mindenáron, de kreatívan, örömmel és elégedetten.

Ami még fontos. Ne feledkezzünk meg az uralkodó sztereotípiákról sem. A nyerő mindig jól néz ki, elegáns és dekoratív, ideális testzsírszázalékkal rendelkezik, tudja a helyes válaszokat, mosolyog, pénzes, sikeres, vagyis maga a megtestesült tökély. Legalábbis a média, illetve a közvélekedés szerint. Lényegesen kevesebbet beszélünk a csendes győztesekről, akik nem tolakodnak az előtérbe, de a háttérben fantasztikus munkát végeznek, például gyermeket nevelnek vagy egy család életét egyengetik. Társadalmunk eredményességéhez nagyban hozzájárulnak, mégis kevesebb figyelmet szentelünk nekik. Így ők számtalanszor nem is tartják magukat nyertesnek, sikeresnek, mert nem róluk szólnak a sikersztorik. Nem róluk beszélnek, nem velük példálóznak. Pedig a saját értékrendjük szerint fontos tevékenységet végeznek, csak épp a megbecsülésük marad el. Aki ebben az elfoglaltságban leli örömét, az nyugodtan érezze a győzelem ízét, mert saját mércéje alapján jócskán az is. Ha mások nem is osztják ezt a nézetet, akkor is valaki.

Mindenáron nyerni nem cél. Önmagáért nyerni, mert ezt sugallják a trendek egy trendi munkában, ténykedésben, nem jelent boldogságot. Hajtunk a kiégés felé, marcangoljuk magunkat csak azért, hogy a többiek szemében valakivé váljunk, ám felesleges. A saját szemünkben és belső iránytűnk számára kell, hogy megfeleljünk. Élveznünk kell, amit csinálunk még akkor is, ha nem folyton mi diadalmaskodunk. Amint azt Mérei Ferenc megfogalmazta; "Az életben nem kell mindig jól járni! Aki azt a belső kényszert el tudja engedni, hogy neki minden helyzetből győztesen és nyertesen kell kikerülnie, annak nagy lesz a belső szabadsága. Ez a hiteles élet titka!"


Ha tetszett ez a poszt, akkor tekints kicsit más szemmel az emberekre, és értékeld azt, amivel hozzájárulnak világunkhoz. Attól függetlenül, hogy éppen nyernek-e. És meg is oszthatod másokkal ezt a bejegyzést.

Fotó: Boris Stefanik, Unsplash