Az igazság mindig viszonylagos
Minek legyünk őszinték, ha hazudhatunk is?
"A túl sok hazudozásnak az a vége, hogy nem marad igazság, amihez az ember visszatérhet." (Terry Pratchett)
Ugye, milyen sok tagadást, hazugságot lehet hallani manapság? Az őrület benne, hogy gyakran igazságként aposztrofálva. A megtévesztés természetes kommunikációs elemmé vált.
Feltételezett igazság. A minap a metróban elcsíptem egy fél mondatot. Siettem és nem is akarattal hallgatóztam, csak elhaladtam két férfi mellett és ennyi jutott a fülembe: "Cseréljünk számot, de úgysem foglak felhívni, nem azért, mert..." Érdekes lett volna hallani, miként fejeződik be ez a mondat. Eljátszottam a gondolattal, miként hangozhatott. Próbáltam értelmet és kontextust adni hozzá. Persze, ez nem a rekonstruálása a történteknek csupán feltételezés. Gondolom, nem a sértés volt a cél. Nem úgy tűnt, mintha rosszban lennének, ez egy pillantásból kiderült. Jött egy őszinteségi roham, mint a hazugság feltalálásáról szóló Ricky Gervais filmben. Ott ha randira hívsz valakit, akkor azzal utasítanak el, hogy ronda vagy. És a koldusnak sem mellébeszélsz, ha aprót kér, hanem megmondod, hogy nem akarsz adni és kész. Esetünkben a srác talán rosszul hall és nem tud telefonálni. De, akkor hogyan beszélgettek? Lehet nincs és nem is használ telefont. Vagy végstádiumú halálos beteg és már nem lesz ideje felhívni a másikat. Vagy belekeveredett egy zűrös bűnügybe és most igyekszik felszívódni. Egyik feltételezés irreálisabb, mint a másik. (Vagy csak túl sok filmet láttam.) Leginkább azt tudom elképzelni, hogy a fiatalokhoz hasonlóan, nem használja a telefont telefonálásra, csak üzengetésre. Ehhez pedig nem szükséges telefonszám. Ez nagyjából jól hangzik. De az igazságot nem fogom megtudni. Ahogy korunkban az igazság ott van mindenhol és ezért valójában nincs sehol.
Mindenáron igazam van! Biztos felfigyeltünk már rá, hogy ma mindenkinek igaza van. Ez amolyan szlogenné vált. Nem számít milyen áron, az sem számít, ha bizonyíték van az ellenkezőjére, a fő, hogy a magunk és a környezetünk szemében igazunk legyen. Az elmúlt időszakban akadt egy nézeteltérésem az egyik nagy telekommunikációs céggel. Az ügyfélszolgálatukon járva helytelenül informáltak, feleslegesen túráztattak, majd mikor ezt nehezményeztem a válasz az volt, hogy az ügyfélszolgálati beszélgetéseket nem rögzítik, így ezt nem tudják ellenőrizni. Többszöri leváltást követően is ezt szajkózták, meg mantrázták, mennyire nagy gondot fordítanak a munkatársaik kiválasztására és oktatására. Nem volt szempont az ügyféllel való kapcsolat rendezés. Azt akarták, hogy igazuk legyen. Utolsó levelemben meg is írtam, hogy nagyon egyszerűen elsimíthattuk volna a dolgot. Bocsánatot kérnek, megemlítik, hogy a kollégával is egyeztettek a kérdésben, és többet ilyen nem fordul elő. Esetleg megvesztegetnek valami aprósággal. Még, ha nincs is igazam, akkor is kifogják a szelet a kifogásom vitorlájából. De ők győzni akartak. És mit értek el? Lett egy ügyfelük, aki utálja a céget, hazugnak tartja, és nem bízik többé az alkalmazottaiban. Tuti nem ajánlom senkinek őket, és az ismerőseimnek, bizonyára cégnévvel és a bolt nevével, el is mesélem majd a sérelmeim mások okulására. Kiváló üzleti érzékre vall részükről. Dehát, a bazi nagy cégek a nagy számok törvényéből élnek. Így egy-egy ügyfél nem számít nekik. Csupán a negédes karácsonyi reklámjukban szokták ezt sugallani.
Csak a ma számít. Ha megnézzük, ez másutt is fellelhető. Az az igaz, amiről azt állítjuk. Akár a tények ellenében is. Jól látni ezt a közéletben, a politikában. Bírom azokat a videós összeállításokat, ahol egy jelenlegi beszélgetésbe bevágnak korábbi felvételeket. Amit most mond emberünk teljes meggyőződéssel, annak az ellenkezőjére ott a látható és hallható bizonyíték, ám őt ez egyáltalán nem érdekli. Én még úgy nevelődtem, hogy az ilyesmi nagyon ciki, és az ember inkább húzza meg magát. De az elmúlt években kialakult egy olyan mentalitás, hogy csakis az számít, amit épp most a jelenben állítanak. És ha egy hét múlva teljesen mást mondanak, akkor a korábbi megnyilvánulásaikról tudomást sem vesznek. Mintha meg sem történt volna. Számomra ez a teljes skizofrénia, hiszen ebbe bármi belefér. Akár a nem konzekvens gyereknevelés. Ma megengedem a kölyöknek, hogy nyugodtan tabletezzen, chateljen, játsszon kötöttségek nélkül, holnap meg ledorgálom, mert sokat ül a gép előtt. Nem csoda, ha összezavarodik. A legdurvább, hogy vannak, akiket ez nem zavar. Akik szimpatizálnak adott személlyel, azok nem akadnak fel apróságokon. Bár számomra nem apróság, amikor a szemrebbenés nélkül a képembe hazudnak.
Indok nincs, csak szimpátia. Elgondolkodtató, mennyire elfogadottá vált nem őszintének lenni. Nem kifejezetten mindig és minden esetben nyíltan hazudni, bár akár azt is, de ferdíteni, tagadni, mást állítani, kontextusból kiragadni momentumokat, azt igen. Teljesen normális, hogy nem kell igazat mondani. Ma a kimondott szó nem kötelez. Ha hibázunk nem kell elnézést kérni. Nem emberi párbeszédek vannak, hanem kinyilatkoztatások. Ez valahol ijesztő. Olykor, mintha párhuzamos valóságok kerülnének egymás mellé, ahol mindenkinek igaza van. Az igazság nem lineáris és jól követhető, hanem flexibilis, bármely irányban hajlítható térben és időben. És gondolnánk, hogy mindenki meg is okolja az igazát. De sokaknál ez kimerül abban, hogy mert. Nem gondolkodunk eleget és nem várjuk el másoktól, hogy igazat mondjanak. Azt várjuk el, hogy nekünk tetszőt mondjanak. És ha ezt megteszik, akkor ezért elnézzük a hazugságot. Ha pedig ezt valaki az orrunk alá dörgöli, akkor mivel nincsenek okaink, amivel védhetnénk az igazunkat, marad a fenyegetőzés, az agresszió, a másik betámadása, anyázása. Ez nem túl sok, de egyeseknek sajnos elég.
Tudom, hogy olykor hátrányba kerülünk, ha vállalnunk kell a tetteink, a szavaink következményeit. De csak így maradhatunk következetesek, becsületesek és nem kerülünk bele egy hazugság miatti negatív spirálba. Ha ez eltűnik és mindenki összevissza beszélhet következmények nélkül, akkor mély morális válságba kerülünk. (Lehet már ott vagyunk.) Azt is tudom, hogy vannak azok a helyzetek, amikor már olyan mélyen vagyunk, hogy nincs visszaút, így is úgy is veszítünk. Azonban az erkölcsi útvesztőben hánykolódva a belső értékeinkkel vívódunk. Mert a legtöbbünknek biztos nem ezt tanították otthon. Erények tekintetében jó lenne hazatalálni. Erre figyelmeztet Pierre Franckh gondolata: "Nincs rosszabb, mint hazugságban élni, bármilyen súlyos is legyen az igazság. Az igazsággal mindig lehet mit kezdeni. Az igazság mindig megváltás, mert csak általa járható be a lélek mélyére vezető út."
Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor gondold végig te miben hazudtál az elmúlt időszakban másoknak és magadnak? És kitől fogadod el, hogy ne mondjon igazat?
Fotó: benzoix, magnific
Találsz még cikkeket hasonló témában, ha szeretnél.
Színes kis hazugságaink - A lódítások típusai és jellemzői
A világ őszinteség nélkül - Kis és nagy hazugságok kicsiknek és nagyoknak