Mit osszunk meg?

5 dolog, amiből megéri adni másoknak is

"Nem az teszi értékessé az embert, amit tud, hanem amit másokkal megoszt." (Ginni Rometty)

Mint tudjuk, Joey nem ad a kajájából. Ha hasonlóan gondolkodunk, akkor is marad még kismillió dolog ezen kívül, amit osztunk úton-útfélen, ha kell, ha nem. A közösségi médiában képeket, posztokat, like-okat, a hétköznapokban észt, a baráti pókerpartikon meg egy pakli kártyát. De adhatunk olyasmiket is, amelyek megosztása valódi értékét hordoz.

Egy kedvelt anekdotám két testvérről szól, ahol az idősebb kap egy csokoládét az anyjától, egy javallat kíséretében: "Kisfiam, oszd el ezt a csokit keresztényiesen a húgoddal." A gyerek értetlenkedik, hogy azt hogyan kell. "Úgy, hogy akivel osztozol, annak adod a nagyobb felét." - magyarázza anyuka. A fiú egyetértően bólint és testvéréhez fordul. "Húgi, kaptunk egy csokit, oszd már el keresztényiesen." Az igazán fontos dolgok megosztásával mind jól járunk. Nézzünk pár példát, mit osszunk meg.

A feladatokat. Egyedül nem vagyunk elég erősek és hatékonyak. Minden jó emberrel hatványozódik az eredményességünk. A tevékenységek megosztásának két alapvető pozitívuma van. Az egyik, hogy terhet vesz le rólunk, és foglalkozhatunk azzal, ami valóban a mi kompetenciánk. A másik, hogy lehetőséget adunk a többieknek felnőni a feladathoz. Kulcsot adunk a személyes fejlődésükhöz. Igazi nyer-nyer helyzet ez. Persze körültekintőnek kell lennünk, hogy a teherbíráshoz és a képességekhez igazítsuk a delegálást.

A tudásunkat. Nem a tudálékosságra célzok. Az fellengzős okoskodás mindössze. Inkább a szaktudásunkra. Miért ne használhatnánk akár munkaidőn kívül karitatív módon is az ismereteinket? Segíthetünk a környezetünknek, tágíthatjuk a tudásukat, felkelthetjük az érdeklődésüket új témák iránt. Ma a hivatalos oktatáson kívül, rengeteg izgalmas és színvonalas alternatív tanulási lehetőségünk van, melyek egy része alulról jövő kezdeményezésként indult, és szolgálja az épülésünket. Legyünk egyek azok közül, akik a hivatásukat népszerűsítik, egyidejűleg pedig segítenek másoknak. Vagy, ha ügyeskezű ezermesterek vagyunk egyszerűen csak segítsünk a szomszédnak felfúrni pár polcot. A jó érzés kedvéért.

Kedves szavakat. Varázslatos személyiséggel rendelkezünk és minden nap kezdetén eldönthetjük, hogy ezzel bosszúságot vagy örömet szeretnénk hozni a velünk érintkezők életébe. Alakíthatjuk a körülöttünk élők hangulatát. Mi ez, ha nem varázslat? Egy biztató mondat, egy humoros megjegyzés, egy őszinte dicséret, mind arra jó, hogy kedvességgel jobbá tegyük valakinek a napját. Senki más nem teheti ezt meg helyettünk, mert abban az időben és helyen, mi vagyunk ott, mi vagyunk jelen, és az egyéniségünk rányomja a bélyegét az adott szituációra. tegyünk egy barátságos gesztust, nem a viszonzásért, csupán azért, mert megtehetjük.

A figyelmünket. Ez egy faramuci pont, mert a figyelemből az osztatlan az igazi. Ha valakivel együtt vagyunk, akkor legyünk tényleg vele. Ne kacsingassunk kifele, merengjünk a távolba, nézegessük vagy kapkodjuk fel a telefonunkat, azaz ne multitaskingoljuk a fókuszunkat. Adjuk oda maradéktalanul a figyelmünket, mert megérdemli. Legalábbis, ha érdemesnek találtuk arra, hogy időt adjunk neki, akkor megérdemli az érdeklődésünket. Ezzel felértékeljük őt is, magunkat is, és a kettőnk kapcsolatát is. A kapcsolataink minősége pedig egyenes arányban áll az érzelmi megelégedettségünkkel vagy a boldogságérzetünkkel.

A szeretetünket. Ez elég nyálasnak hat, mint egy xenomorph csábos vigyora, de ma már messzemenően nem ciki beszélni róla. Amolyan Coelhos megfogalmazásban, ez az emberekkel való törődésnek egy alapvető módja. Kifejezni a feltétel nélküli szeretetünket kölcsönösen felemelő és felszabadító. Felemel, mert mindentől függetlenül engedélyt adtunk magunknak szeretni a másikat. És felszabadít, mert lebontja az elvárások magas falát. A szeretet akkor ütközik gátakba, amikor a szeretendő illetőnek meg kell felelnie egy szigorú követelményrendszernek. Ha ez nincs, nem áll az utunkba semmi, hogy keblünkre öleljük őt. Lazítsunk hát az elvárások gyeplőjén, hogy tapinthatóbbá és mélyen átélhetőbbé váljanak a másik iránti érzéseink.

Legyen valamink. Üres tányérból nem lehet megetetni senkit. Ha irigyek vagyunk, tudatlanok, féltékenyek, belül kongunk az ürességtől, nem adhatunk az embereknek semmit. Ha jóindulattal, okosan, mértékkel nyújtunk az embereknek dolgokat, az sikerélményt okoz. Ügyeljünk arra is, hogy azoknak adjunk, akik nyitottak rá. A kéretlen segítség az kellemetlen spam marad, hiába a legjobb szándék vezérelt. A megfelelő megosztásoktól, a megfelelő személyek irányába, mindannyian többek leszünk. Adjon erőt ehhez Csíkszentmihályi Mihály vélekedése: "Kevés dolog van, ami annyira élvezetes, mint szabadon megosztani valaki mással legtitkosabb vágyainkat és gondolatainkat. Ez közhelynek tűnik ugyan, de valójában nagy figyelmet, nyitottságot és érzékenységet kíván. A gyakorlatban a barátságra fordított pszichikai erőfeszítés ilyen foka sajnálatosan ritka. Kevesen vannak, akik rászánják a szükséges időt vagy energiát."

Ha tetszett a cikk, akár ezt is megoszthatod másokkal.
Fotó: heathervalentin0, Pixabay