Szabadszájú fiatalok
A gyerekek és a csúnya beszéd viszonya
"Amit mondok, én vagyok, rossz szavakat nem hagyok kicsusszanni a számon, az előzőt szánom-bánom." (Mécs Anna)
Vigyázz a szádra! - hangzik a szülők figyelmeztetése. És a gyerek vigyáz rá. Legalábbis, amíg a szülő hallja. A nap többi részében meg úgy beszél, ahogy neki tetszik. Csakhogy ez nem mindig szép és kedves.
Mondja, mert hallja. A legutóbbi szülőin merült fel, hogy a kiskamasz lét már bizony magában hordozza a szabadszájúságot. A gyerekek ronda szavakat, káromkodásokat, esetleg szexuális töltetű kifejezéseket vagdosnak egymáshoz. Megesik, hogy egyes kifejezéseknek a jelentésével sincsenek tisztában, de használják, mert hallották valahol. Vajon ebben a kérdésben, hol van a gyermek felelőssége, hol a szülőé és hol van a tágabb környezeté?
Mi a f… történik? Aki várakozott már iskola előtt, annak biztosan nem ismeretlen, hogy a gyerekek és a fiatalok mennyire obszcén módon beszélnek egymással. Durva mondatok tömegét hallgathatjuk meg abban a pár percben, amíg a gyermekünkre várunk. Az sem számít igazán, hogy felnőttek vannak a közelben. Nem érdekes a szülői fültanú, csak tanár ne legyen ott. Az még jelenthet problémát az ízes, mocskos, trágárkodások sorát felsorakoztató ifjúság számára.
A felnőtteknek szabad. Természetesen a gyerek felelős a saját beszédjéért. De annak alakulásában jelentős szerepet játszik a közeg is, amiben él. Szeretem, amikor egy szülő arra hivatkozik, hogy hát senki sem tökéletes, előfordul, hogy ők is beszélnek erélyesebben és csúnyán otthon, de ugye, amit szabad a felnőtteknek, azt nem szabad a gyerekeknek. Főleg a gondolatmenet vége a kedvencem. A felnőtteknek lehet, a gyerekeknek nem. Miért nem? Csak mert ők gyerekek? Vagy mert mi azt mondjuk nekik? Vagy mert nem illik? Az egész felnövésük arról szól, hogy utánozzák a felnőtteket. Első körben a szüleiket. Így játszanak a babáikkal, így szerelik össze a Legót. Ahogy anya készíti a vacsorát, ahogy apa összerak egy polcot. Ha közben sokat szentségelnek, akkor közben a gyerek is ezt fogja tenni. A példa számít, ő olyan akar lenni, mint a szülei. Ha mi káromkodunk otthon, az a gyereknek felhívás keringőre, hogy ő is csinálhatja.
Nem tiltani, megbeszélni. Tehát akkor ne beszéljünk rondán otthon? Nem innen közelítenék. Bárkivel előfordul, kivel gyakrabban, kivel ritkábban, hogy kicsúszik ez meg az a száján. Bennem is van egy nagy adag káromkodó hajlam. Érdekes, hogy amíg a gyerek nagyon kicsi volt, sokkal jobban odafigyeltem a csúnya szófordulatok ignorálására. Ez a belső szigorúság a gyerek növekedésével együtt bennem is lazult. De nem feltétlen arra hivatkozom, hogy nekem szabad, neki meg nem. Tudom, hogy a suliban is hall dolgokat. Ő is mondta, amikor otthon előbukkant egy-egy kifejezés. Ilyenkor megkérdeztük, tudja-e mit jelent? Ha nem tudta, akkor igyekeztünk a jelentését számára is befogadható formában megmagyarázni. Azt is hangsúlyoztuk, ezek a mondatok, alkalmasak arra, hogy másokat bántsanak, ezért nem igazán jó használni őket. Ha pedig mérges és ezzel vezeti le a dühét, az elvileg elfogadható. De számoljon vele, hogy az iskolában vagy akár másutt, hallhatja olyasvalaki is, aki ezt nem nézi jó szemmel. Tehát lehet káromkodni, nem ördögtől való, de a következményeit is viselni kell. Amit megtiltunk az iránt mindig megnő az érdeklődés. Szerintem jobb elmagyarázni, megértetni, hogy a menőnek tűnő viselkedésnek negatív kihatása is lehet, például a társaik megsértése. És persze nem attól lesz laza és király valaki, ha rondán beszél.
Alpári világ, durva médiák. Tágítsuk a kört a családon kívüli tényezőkkel. A közbeszéd eldurvulásával. Teljesen elfogadottá vált a médiumokba a csúnya beszéd. Nem csupán az új médiumokra gondolok, mint a YouTube vagy a reels videók. De írott formában is gyakran megjelenik mások ócsárlása, alázása. Elismerem, a nyelvünk gyönyörű, és amilyen csodás költői képeket alkothatunk, káromkodni legalább olyan választékosan és szóvirágokban gazdagon tudunk. De mert módunkban áll, nem kell öncélúvá válnia. A fiatalok valószínűleg a videók és a tv műsorok révén találkoznak a közönségességgel. Utóbbi kapcsán van szülői felelősség, hogy mit engednek megnézni a gyereknek. Az elő adásokban is be-becsúszik néhány illetlen kifejezés. (Arról ne beszéljünk, hogy egyes műsorok színvonala is vállalhatatlan és morálisan kifogásolható. Az sem hat jótékonyan.) A netet látható előzésekből, streamekből és egyéb videókból pedig jócskán ömölhet a szenny. Ezeket nehezebb koordinálni és figyelemmel követni a szülőnek. A mai filmek sem maradhatnak ki a szórásból beszédstílus tekintetében. Annak idején Eddie Murphyt tartottuk obszcénnek vagy mondjuk Gene Wilder és Richard Pryor párosát. (Nem alaptalanul.) Mégis ha összehasonítom azokat a filmeket a maiakkal, sokkoló győzelmet aratnak a mostaniak. Egészen elképesztően túlírt káromkodás cirádákban beszélnek a szereplők. Többször előfordult, hogy gyerek nélkül néztünk egy vígjátékot és 15 perc múlva lekapcsoltuk, mert poén nem volt, csak ronda beszéd. Az önmagában meg nem vicces. Ha kontrollálatlanul nézhet a gyerek filmeket, akkor van miből tanulnia. Láthatjuk, jelen környezetünk nem csupán tolerálja a csúnya beszédet, hanem sokszor előszeretettel alkalmazza is. A médiában is lazult az erre vonatkozó morál, és a közbeszédben is befogadóbbak lettünk a durvább stílusra. Talán a magunk beszédében is tetten érjük ezt.
A gyerekek hozzánk hasonlóan szeretik, ha a befogadja a közösségük. Ha a menőségnek az az ára, hogy a többiek által használt kifejezéseket használnak, még ha nincsenek is tisztában a jelentésükkel, akkor ez csekély ár érte szerintük. Nem hiszem, hogy olyannak kéne lennünk, mint az a Tiktokker anyuka, aki nagy vitákat váltott ki szabadelvűségével, hogy a gyerekei káromkodhatnak. De a tiltás sem vezet célra. Helyette a magyarázat és a szabályok, korlátok megállapítása működhet, amikor a gyereknél feltűnik a csúnya beszéd kór. Pont, mint egy krónikus betegség. Megszabadulni nem lehet tőle, de kordában tartani igen. Felnőve majd kiderül, hogy mennyire építi be a beszédébe. Csak alkalmi felhasználó lesz vagy káromkodásfüggő. Mert amint Terry Pratchett mondta: "Semmi baj sincs egy kis egészséges szitkozódással, jót tesz a vérnyomásnak."
Ha tetszett ez a bejegyzés és vannak gyerekeid, beszélj velük a káromkodásról! Hogyan állnak ők és te a témához?
Fotó: stockking, magnific
Még néhány a családdal, a gyerekekkel és a szülőséggel kapcsolatos hasonló megközelítésű cikk:
A család csodája - A gyerek, mint a család legfőbb hajtóereje
A gyerek tudja, ha látja - Az otthoni magatartásminták meghatározó szerepe