Az önállóság értékei

2020.12.11

Miért érezzük jobban magunkat, ha nagyobb önállóságra teszünk szert?

"A felnőttség kritériuma nem az, hogy az ember valamely szektához, csoporthoz vagy néphez tartozik, hanem az, hogy alá tudja vetni magát saját önállósága szellemének." (Carl Gustav Jung)

Eléggé zárt és rendszerezett világban élünk. Törvények, szabályok, szokások kötik meg a kezünket. Ez a társadalom működése szempontból teljesen rendben van. Ám születendően nagy fokú önállóságra van hajlamunk. Minél többet tudunk ebből érvényre juttatni a munkánkban, magánszféránkban, az életünkben, annál nagyobb megelégedettségre számíthatunk.

Erősödő önbizalom. Gondoljunk a gyerekekre. Erős dac van bennük, és igyekeznek minél nyomatékosabban érvényesíteni az akaratukat. Harcolnak azért, hogy igazuk legyen, megkapják, amit akarnak, úgy legyenek a dolgok, ahogy ők szeretnék. A szülői ellenpólus pedig küzd ennek a visszaszorításáért. Sőt, az óvó és féltő szülő kevés önállóságot biztosít a gyermeknek, inkább mindent maga csinál. Aki látott már kisgyereket, aki megtanult egyedül felöltözni, késsel felszeletelni a húst, megkenni a kenyeret vagy önállóan megfürdeni, az láthatta utána az őszinte büszkeséget a szemeikben. Apróságok ezek, de később komolyabb feladatok kapcsán is, amikor egyedül birkózunk meg valamivel, előjön belőlünk a büszkeség érzése. Az önállóság önbizalom növelő hatású. Határozottabbak, vállalkozókedvűek és magabiztosabbak leszünk általa.

Saját idő. Dolgozhatunk bárkinek, de ha mi magunk dönthetünk az időbeosztásunkról, akkor sokkal jobb közérzettel munkálkodunk. Ez ebben az évben, amikor sok helyen általános lett a home office munkavégzés, meg is látszik. Nem megy a hatékonyság rovására, ha némileg engedünk a gyeplőn és a munkatárs maga alakíthatja az idejét. Mondjuk reggel elviheti a gyermeket az iskolába vagy napközben elintézhet egy hivatalos ügyet anélkül, hogy a főnöke leszedné a fejét vagy a kollégái ferde szemmel néznének rá. Aki ura az idejének, szabadabban dönthet felőle, az egy nagyon lényeges életünket meghatározó tényező fölött nyeri vissza az irányítást.

Feladatválasztás. Egyes cégek nem csupán biztatják rá az embereiket, hanem beépítik a munkahelyi követelményekbe, hogy a kollégák a munkaidő egy bizonyos százalékában a saját projektjeiken dolgozzanak. Például a 3M-nél így született meg a Post-it, vagy a Google-nél a Gmail levelező szolgáltatás. Az ilyen cégeknél azt tapasztalják, hogy nő a produktivitás és ebben a korlátlanul felhasználható időben nagyszerű ötletek, termékek látnak napvilágot, amelyek aztán a vállalatnak is hasznot hoznak. A ránk kötelezően kiszabott feladattal ellentétben, amit mi magunk választunk, az nyilvánvalóan az érdeklődési körünkbe tartozik, szívesen foglalkozunk vele és épp ezért érdekel a végkimenetele is. Még a már sokszor emlegetett flow-élményt is átélhetjük közben, ami tovább fokozza a pozitív lelkiállapotunkat.

Mindenki másképp csinálja. A leghétköznapibb megnyilvánulása a különböző megoldási módozatoknak a háztartás. Nagy valószínűséggel a férj és a feleség a bevásárlástól kezdve a garázsba parkolásig, a teregetéstől a rendrakásig, teljesen eltérő elveket és gyakorlati módszereket vall. Emiatt számtalan vitára lehet számítani, amint belebeszélnek egymás szisztémáiba. Céges szinten is jót tesz, ha a nem kötött teendők megvalósításában szabad kezet kapnak a munkatársak. És nem áll fölöttük folyton valaki, aki állandóan ellenőrzi, hol tartanak, hogyan csinálják, és okoskodik. A felügyelet frusztráló, és a szorongás, hogy legközelebb vajon mibe kötnek bele, feleljek meg az elvárt technikáknak, nagyban destruktívan hat a mentalitásra. Hagyjuk az önálló megoldások kialakítását és meglátjuk, az emberek jobb kedéllyel dolgoznak a maguk a módján.

Csapatépítés. Itt is induljunk ki a saját élményeinkből. Kivel töltünk szívesebben időt? Azokkal az emberekkel, akiket szeretünk, akik felől mi döntünk, hogy velük akarunk lenni. Mert hasonlók vagyunk, azonos az érdeklődésünk, megvan a közös hang. Gondoljunk olyan alkotópárosokra, amilyen Steven Spielberg és George Lucas volt a 80-as években. Rengeteg kiváló mozival ajándékoztak meg és producerként is temérdek alkotást karoltak fel. Vagy az évtizedek óta fennálló együttesek is eszünkbe juthatnak. Amikor megválogathatjuk kivel dolgozunk a hatékonyság a többszörösére emelkedik. Egy hullámhosszon kevesebb beszéd is elég, olajozottabb az együttműködés, haladósabb a munka. Egy munkahely talán ebben a legkevésbé rugalmas, mégis érdemes megfontolni, hogy nem csak a főnökök szervezzék össze a projektekhez a csapatokat, hanem önszerveződő módon legyen beleszólásuk a kollégáknak a személyi kérdésbe.

És a felelősség? Felmerülhet a kérdés, hogy a nagy szabadságban hol marad az elszámoltathatóság? Amikor magunkának érzünk egy munkát, feladatot, csapatot, akkor személyesebben állunk hozzájuk. Nem menekülünk a felelősség elől, felvállaljuk azt. Ami számunkra fontos, arra elegendő energiát és gondos figyelmet fordítunk. Kevésbé az idő, mint az eredmény számít. És az önállóság növelésével épp azt érjük el, hogy az illető elkötelezettebb lesz. Az önállóság biztosítása ezért erősíti a felelősség vállalást.

Mindenki szeret önálló lenni. Érezni a tettei súlyát, a problémákon való túljutás örömét, hogy van választási lehetőségünk, és valakik vagyunk a cselekedeteink által. Nem robotok, folytonosan kontrollált gépek. Sok területen adhatunk, kaphatunk némi ráfordítással annyi autonómiát, ami örömtelivé teszi a napjainkat. És aki napi szinten jobban érzi magát a bőrében, az boldogabb és elégedettebb lehet az életével. Ahogy azt Ronald Dworkin is megfogalmazta: "Az önállóság lehetővé teszi, hogy mi irányítsuk az életünket, ne minket irányítsanak végig rajta, és így mindannyian azok legyünk, a jogok rendszere adta kereteken belül, amikké magunkat formáljuk."



Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez itt vagy a Facebookon.
Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels