Bezzeg a régi szép időkben

A múltban minden szebb és jobb. A jelenben miért nem?

"Bárcsak előre tudnánk, hogy mit nevezünk majd régi szép időknek, még azelőtt, hogy azok elmúlnának." (Andy Bernard*)

Az emberek imádnak múltat idézni, nosztalgiázni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint időről időre egy jól betalált régi sorozat, film vagy zenekar feltámasztása. Nálunk most épp a Demjén slágerekre építő Hogyan tudnék élni nélküled második része kezdni meg a diadalútját. De ezt az irányt lovagolta meg pár éve az újra élesztett, azóta kicsit kifulladt, Jurassic World is. A kérdéskör örök. Valóban tényleg minden jobb volt régen? Illetve, ha igen, akkor ezt miért nem ismertük fel időben?

Megbecsült idő. Rohanunk. És ma úgy tűnik, hogy az idő megbecsülését ez adja. Ha a lehető legoptimálisabban használjuk ki a napunkat, a nap minden percét a végsőkig kifacsarjuk, akkor élünk az időnkkel. De ez nem ugyanaz, mint megélni az időnket. Ugyanis a sikert egy felsorolásnak tekintjük, amelyen a teendők kipipálható tételek. Minél többet sikerül közülük teljesíteni annál hatékonyabbnak érezzük magunkat. Csakhogy ezen a listán olyan tételek is vannak, mint az edzésünk, a kávézásunk vagy ebédidőnk, amelyek az apró élvezet helyett szintén csak a kötelezően letudandót jelentik. Tudom, ezek talán nincsenek leírva a listára, de a fejünkben ugyanúgy léteznek és sorban állnak a napi feladatok között. Mindent behúzunk a napunkba, hogy aztán kihúzhassuk. Nehéz kutyafuttában szép időket találni.

Siralmas kimutatások. A mostanában olvasott könyvben találkoztam azzal a fejezetcímmel, hogy "tanuljunk meg sírni a számsorokat tartalmazó táblázatok láttán". Ugyan a szerző ott más aspektusban, a pénzügyileg rosszul menedzselt karitatív cégek kapcsán említi ezt, ahol az értékes javak elpocsékolódnak az adminisztrációra és a működésre, ahelyett, hogy a valós jótékonyságra költődnének. De imádom ezt a mondatot és sokan magunkkal is vihetjük. Vannak, akik csak táblázatokban és számokban gondolkoznak mindenről. Az adatok és feladatok bűvkörében élnek, távol az érzelmektől és az emberségtől. Ők azok, akik elfeledkeznek róla, hogy minden adat mögött ember áll. A megnövekedett forgalmat emberek adták össze, akik nálunk költötték el a pénzüket. Ha növekedett az ügyfelek által befizetett pénzösszeg vagy az ügyfelek száma, ott bizony emberek dolgoztak emberekkel a gyarapodásért. Az egészségügyi várólistákon szép nagy számokat találunk, de azok mindegyike egy-egy embert takar. Adataink nagy része mögött embereket találhatók. Érzelmekkel, örömmel, bánattal, egyéni sorsokkal. Erről elfelejtkezünk, amikor a jelen zűrös, feladat orientált forgatagában ügyködünk. De eszünkbe jut, ha a régi szép időket emlegetjük.

Emberi értékek, emberi emlékek. Az emberek a munka és a teendők sokaságát megzavaró tételek. Pedig ennél jóval értékesebbek. A legtöbb emlékünk nem önálló, mindenkitől független entitásként létezik. Általában másokhoz kötődik. Kollégák, ismerősök, családtagok, barátok, szerelmek, mindenféle egyéb kapcsolat szóba jön. Kötődünk régi zenékhez, filmekhez, játékokhoz, történésekhez, és ezeken keresztül emberekhez. Amikor berobog a nosztalgiavonat, akkor ezekről az időkről beszélünk régi szép időként. Csakhogy valamikor ezek is ugyanolyan jelenidők voltak, mint a maiak. Akkor szépnek tűntek? Talán valami okból erről a mai napról is régi szép időként beszélünk majd évtizedek múlva. De a lehetőség adott, hogy legyenek mai szép idők is. Ne az múltidő szépítsen rajta, hanem most mi magunk. Ha ezt megértjük, esélyes, hogy még is éljük. Mert a jelen káosza kivon a képletből. Gondoljunk az elmúlt félévre. Biztosan fel tudunk idézni egy-két olyan élményt, amire szívesen gondolunk vissza. Valószínűleg ez nem az orrvérzésig végzett meló, vagy a reggeli torlódásban zötykölődés volt. Sokkal inkább egy valakivel közösen eltöltött tevékenység. Meghitt, vicces, felemelő és szeretetteljes közös időtöltés.

Van és lesz, ami elmúlik. Az idő fogaskerekei nem állnak meg. Nem leszünk mindig itt. Nem csak mi, azok sem, aki számítanak nekünk. Amíg nem érezzük ennek a közelségét vagy nem veszítünk el egy hozzánk közel állót, addig rendkívül nagystílűen bánunk a másokra fordított idővel. Felismerjük a szeretteink jelentőségét, amíg még módunk van együtt lenni velük? Ha jelen vagyunk és a számunkra fontos emberekkel most töltünk időt, lehet akkor sem ismerjük fel egyből a szép időket. Gyakran a veszteség faktor kell ahhoz, hogy megértsük, megérezzük valaki mennyire meghatározó volt az életünkben. Az elmúlás, az elvesztegetett idő vissza nem hozhatósága felerősíti ezt bennünk. Ám ha még az életünkben elegendő időt fordítunk egymásra, akkor csökkenthetjük az elvesztegetettség érzetét. Tudjuk, megtettük, amit lehet, a veszteség fájó, de boldogan gondolunk a számos együtt töltött időre. A régi szép időkre. Ha olykor bizonytalanok vagyunk, miért nem ismerjük fel időben az emlékezetes pillanatokat, Ricky Gervais segíthet a megfejtésben: "Az élet hullámhegyek és hullámvölgyek sorozata. És nem tudod, hogy elérted a hullámvölgy alját addig, amíg el nem indulsz felfelé, és nem tudod, hogy a hullámhegy csúcsán voltál addig, amíg el nem indulsz lefelé." 

* Kivételes eset, hogy a nyitó idézet egy fiktív személytől származik. Andy Bernard kitalált karakter, akit Ed Helms formált meg az amerikai The Office sorozatban.

Ha tetszett ez a bejegyzés, gondolkodj el azon, hogy ki az, akivel több időt kellene töltened?

Fotó: drobotdean, magnific

Néhány cikk, ha tovább kalandoznál az idő és a fontosnak tartott dolgok témakörében.

Időmilliomosok - Valójában elég időnk van

Amivel pazarlóan bánunk - Dolgok, amelyeknek nem tulajdonítunk elég jelentőséget

Számítok magamnak - A fontos dolgokra (is) odafigyelünk?

Boldogság, gyere haza! - A számtalan örömforrás ellenére sem vagyunk igazán boldogok