Mitől leszünk boldogabbak?

A személyes boldogságunkat befolyásoló tényezők

"A boldogság nem feltűnő, nem kitörő. Olyan egyszerű, mint egy gesztus vagy egy mosoly. Mint az ujjaid között átpergő víz." (Kiss Nikoletta)

A boldogság kék madarát mindenki szeretné befogni. Csakhogy szinte megfoghatatlan. Amikor már úgy gondoljuk a kezünkben van, egyszerűen huss, elillan. Akkor min múlik, hogy boldogok leszünk-e és mennyire? Hát persze, hogy nem egy képzeletbeli lényen, hanem rajtunk.

Ne várjunk rá. A boldogság nem olyan, mint egy vonat. Nem fut be egyszer csak a megállóba, hogy felszálljunk rá, kényelembe helyezzük magunkat és boldogan tovább robogjunk. Nem lehet rá jegyet vagy bérletet venni. Ezért ne is várjunk rá, inkább menjünk elébe. A boldogság nem kívül keresendő, hanem belül. Magunkban kell felszabadítanunk. Ehhez azért tudni kell, mi tesz boldoggá. Mitől érezzük jól magunkat? Indítsunk egy belső nyomozással. Ismerjük meg vágyainkat, igényeinket, hogy aztán kielégíthessük őket. A boldogságunk most is meg van bennünk, hozzuk a felszínre.

A karakterünk is beleszól. Biztosan ismerünk olyan embereket, akik mindent sötéten látnak. Nekik elég egy apró bárányfelhő az égen, és hangulatukra máris egy hatalmas vihar árnyéka vetül. Ők az örök elégedetlenek. Ők azok, akik, ha boldogok, nem árt, ha ezt közlik a környezetükkel, mert különben senki sem veszi észre. Kissé sarkítva ugyan, de ez a helyzet. Ez a típus sosem fog repesni az örömtől és madarat sem lehet fogatni vele. Ha ilyenek vagyunk, ne aggódjunk. Nem kell mindenkinek kikelnie magából, amikor örömteli hangulatban van. Örömködhetünk visszafogottan, magunkban is. Nem az a mérvadó, hogy mit várnak el tőlünk, hanem amit mi érzünk legbelül.

Önmegvalósítás. Ha ki akarjuk ugrasztani a nyulat a bokorból, akkor kell némi motiváció. Nem lehetünk boldogok, ha olyasmivel töltjük életünk nagy részét, amit nem szeretünk, nem becsülünk. Dolgozni csak a pénzért, lélektelenül és monotonon vagy olyan emberekkel, akiket egyáltalán nem kedvelünk, maga a tuti boldogtalanság. Vagyis talán a napnak az a része okoz örömet, amikor elhagyjuk a munkahelyünket. De az is inkább megkönnyebbülés, mint valódi öröm. Ennél többre vagyunk hivatottak. Amint azt csináljuk, ami lelkesít, ami feltölt, rögtön legalább napi 8 órányi élvezethez jutunk. Oké, mindent biztos nem szeretünk egy ilyen elfoglaltságban sem, mégis sokkal jobb közérzethez jutunk. És flow-hoz. Ahhoz az élményhez, amikor teljesen belefeledkezünk a feladatunk okozta örömbe.

Kellenek kihívások. A tervek, meg a célok. Nem a légből kapott álmodozások, hanem az elérhető és cselekvésre buzdító célok. A hasznosság érzése hatalmas örömcunamit szabadít rá a lelkünkre. Biztos sokan érezték már azt egy húzós de eredményes nap után, hogy fáradtak, de ezt a fáradtságot áthatotta egy jóleső érzés, hogy megcsináltam. Elvégeztem, amit kitűztem, elértem, amit akartam. Hasznosan és sikerrel végeztem be a napot, és ez felülírta a nyúzottságot. Minden tartalmas cél, az elérésére fordított időt is értékessé teszi. Ezzel együtt mi magunkat is, akik teperünk a megvalósításáért. Ha van szem és szív, ahol értékesnek kell látnunk és éreznünk magunkat, az a sajátunk.

A kapcsolatok nyújtotta örömök. Ugyan a boldogságot egyénileg éljük meg, de gyakran másokkal éljük át. E téren az emberektől nagyon sokat kaphatunk. A hozzájuk kapcsolódás, a közös élmény, a megértettség, az elfogadottság, a szeretet, a meghittség. Csupa olyan bensőséges dolog, amelyet csak valaki más mellett élhetünk át. Ezekre mélységesen vágyunk, és szükség van valakire, aki megadja ezt nekünk. Ezért van pazar párkapcsolatunk, van legjobb barátunk, van csodás családunk. Kellünk egymásnak. Kölcsönösen adunk egymásnak bizalmat, törődést, és ezekkel együtt boldogságot. Adunk és kapunk. Tudni kell adni, és elfogadni. A kétoldalú intimitás megadja a valódi boldogság megélést.

A boldogság ideiglenes. Van az a téveszme, hogy ha ez meg az történik, akkor végre boldog leszek. Kicsit olyan ez, mint azt feltételezni, hogyha jól teleesszük magunkat, akkor többé nem leszünk éhesek. Ugyan már! Minden élmény, minden érzés tompul, semmi sem tart örökké. A boldogság sem. Miért is tartana? Egy állapot, amely idővel halványul. Hacsak nem élesszük újra, nem tápláljuk. Nem csak egyszer megszerezzük és kész. Elérjük, majd elveszítjük. Majd ez megismétlődik. Olykor magas az intenzitása, olykor alacsony. Ez a szép benne. Nem lehetünk mindig boldogok, de boldogtalanok sem. Ebben sincs állandóság. Ezért botorság bármitől is azt várni, hogy a megszerzésével bérelt helyünk lesz a boldogság tágas és káprázatos csarnokában. Nem lesz, de újra és újra beléphetünk oda.

Boldogabbak magunktól leszünk. Attól, ahogy megtapasztalunk egy élményt. Ahogy érzékeljük, és hagyjuk átfolyni magunkon. Ha csak keresztül rohanunk az életen, történhet ezernyi fantasztikus dolog velünk, ha nem álluk meg értékelni, akkor híján leszünk az örömteliségnek. Ez rajtunk múlik. Ahogy azt Natascha McElhone mondta: "A különbség a boldogság megtalálása és a boldog pillanatok között az, hogy hogyan értelmezed a dolgokat. Nagy felelősség, de valójában mi magunkon áll a boldogságunk, nem a körülöttünk élő embereken."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor keresd tudatosan a leghétköznapibb és legegyszerűbb helyzetekben is a boldogságod.
Fotók: Andrea Piacquadio, Pexels