Nyugodtság van. Vagy nincs?

A békesség megtalálása valódi kihívás napjainkban

"A nyugalom gyakran a legvégső, ám legjobb ajándéka életednek." (Pam Brown)

A nyugalom nagy kincs. Ha van. Mert önmagában a nyugalom létezik. Csak az a kérdés bennünk létezik-e? Ismerjük-e az érzést? Képesek vagyunk a nyugodtságra?

Önfigyelem. Ezen a nyáron kaptam pár leckét a nyugalomból. Néhány élethelyzet segített tudatosan odafigyelni, hogy milyen lelkiállapotban vagyok. Itt kezdődik a történet. Hogy monitorozzuk-e önmagunkat? Figyelünk szándékosan arra, mit és hogyan érzünk? Vagy csak széljegyzetek az érzéseink rohanó napunk könyvében. Ó, igen, cefetül vagyok, kidöglöttem, de hajtsuk a szekeret tovább. Fáj a fejem, hopp egy pirula és mehet a meló. De mitől vagyok ramatyul? Mitől fáj a fejem? Gyakran csak legyintünk, hogy éjszakáztam vagy front van és ennyi. Egy megállapítás, egy elhessentett gondolat és kész is a gyors és felületes diagnózis az állapotunkról.

Maximális nyugalom. Amikor jobban összpontosítunk magunkra, nagyobb képet alkothatunk. Idén nyáron volt részem egy kényszerpihenőben és ebben az volt a jó, hogy valóban pihenő volt. Ugyan pár alapdolgot elvégeztem, de ezek mellett bőven volt időm a semmire is. Hosszú ideje nem olvastam ki ilyen gyorsan egy vaskos könyvet, mint akkor. Egy átlagos napon napközben dolgozunk aztán hazamegyünk és átváltunk egy másik munkamódba, a házimunkára. Munkából munkába. Most nem volt semmilyen munka az életemben. Teljes nyugalom volt. És leginkább akkor éreztem, a különbséget, amint kiléptem ebből a közegből. Rögtön indult a stressz. Mi fér bele a napba hátralevő részébe? Mit lehet még megcsinálni? Mivel vagyok elmaradva? Mintha, egy gombot kapcsoltak volna át bennem. Sajnos ez visszafele sokszor nem ilyen kapcsolósan egyszerű. Kikapcsolni már nem megy könnyen. Az agyunk zakatol akkor is, ha már rég pihennie kellene.

Az állandó elérhetőség átka. Egy másik tapasztalatom jól példázza az agy zakatolását. A nyaralásunkra úgy utaztam el, hogy tudtam, közvetlenül utána lesz egy elég nagy munkám. A nyaralás alatt eljutottak hozzám a halmozódó e-mail-ek. El nem olvastam őket, de érzékeltem. Az első napokban ez még nem okozott problémát, azonban az utolsó napokban már nem aludtam olyan nyugodtan. Ahogy sokasodtak a levelek a boxomban, és csökkent a még pihenéssel tölthető napok száma, úgy nőtt bennem a feszültség. Nyugtalanabb lettem, forgolódtam éjszakánként, jártak a gondolataim. Ugyan akkor és ott nem tudtam semmit tenni, de agyaltam, mit és hogyan csinálok majd, ha hazamentem. A saját bőrömön éreztem, milyen sokat jelent, ha a pihenésünk alatt nem kapjuk meg a leveleinket. Az segíthet a teljes kikapcsolásban. Igaz, látatlanban is feszkózhatunk, mert tudjuk, bár nem jut el hozzánk, rengeteg teendő vár majd ránk. Mégis kapunk egy esélyt, egy rásegítést a pihenésünkre. Ugyanez a helyzet a munkaidő után érkező megkeresésekre. Ha nincs blokkolva, minden üzenet beérkezését jelzi a telefonunk. Mi pedig felkapjuk rájuk a fejünket. Pont elég, hogy kizökkentsen az esténkből és visszarángasson a munka világába, hogy bizonytalanságba és készenlétbe tartson. Nem ördögtől való ötlet, hogy a magánélet szentsége céges szinten is tiszteletet kapjon.

Ugrásra készen. Az említett állandó készenlét az, ami képes kicsinálni mentálisan. Nem a sok munka készít ki. Azt lépésről lépésre meg lehet csinálni. Nem a felmerülő problémák. Azokat meg lehet oldani. Az, ha ezek a fejünkre nőnek és állandó fenyegetettséget jelentenek. Ha ott ólálkodnak körülöttünk és bármikor lecsaphatnak ránk. Ha tudjuk csökkenteni ezt a nyomást, akkor nyugodtabbak lehetünk. Amint le tudjuk tenni a napi terheket, könnyebb lesz. De ez nem kézenfekvő. Olykor szükséges levetnünk digitális láncainkat és félredobni mindent, ami online. Olykor eggyé kell válnunk egy szabadidős tevékenységgel vagy baráti társasággal és átadni magunkat a történéseknek, a hangulatnak. Flowba kerülve ugyanis nem jut eszünkbe a hétköznapi őrület. Talán valaki a meditációban keresi és találja meg a nyugalmát. Egyéni, hogy kinek, mi működik. Az biztos, nagyon kell, hogy megtaláljuk a nyugalmunkat. Még aktív éveinkben, jóval azelőtt, hogy ránk találna az örök nyugalom. Önös érdekeinket szemmel tartva próbáljunk találni valamin hasonló, mint amit Elizabeth M. Gilbert így ír le: "Egyedül voltam. De mégsem teljesen egyedül. Körülölelt valami, amit csak a csend egy kis szigeteként tudnék jellemezni. A csendnek azon ritka fajtája volt ez, amikor az ember a levegőt sem meri kiereszteni, nehogy elijessze. Tökéletes nyugalom szállt meg. Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna ilyen fokú békességet."

Ha tetszett ez a poszt, akkor nyugodj békében. Nem a fogalom klasszikus értelmében, hanem a hétköznapok zűrzavarát kikapcsolva, találd meg a kikapcsológombodat, hogy igazán pihenhess.

Fotó: pikisuperstar, freepik