Sikeres apróságok
6 hozzávaló, amely meghatározza a sikerességünket
"A siker formulája: néhány egyszerű gyakorlat, amelyet fegyelmezetten mindennap elvégzünk." (Jim Rohn)
Amikor úgy döntünk a siker útjára lépünk, leginkább a kis dolgokra kell odafigyelnünk. A pici eltérések a megszokottól, a kis változtatások biztosítják, hogy azok közé tartozhassunk, akik megvalósítják az elgondolásukat. Nézzünk pár apró, de igen lényeges összetevőt.
Célok. A kiindulás. Lerágott csont a téma? Mégis ez a mozgatórugónk. A céltalan ember csak sodródik, a céllal rendelkező pedig maga az áramlat. Aki sodródik nem ura helyzetének, őt csak viszi a víz. Azonban a víz tudatosan halad valamely irányba, egy belső késztetésnek engedelmeskedve. Aki maga a folyam, az élvezi a flow előnyeit. Azt az örömteli cselekvéshullámot, amelybe belekerülve halad a végpont felé. Csak azokat a célokat lehet megvalósítani, amelyek kitűzésre kerülnek.
Lemondás. Igen, sajnos lemondásokkal jár, ha valamit el szeretnénk érni. Szerencsére általában nem valamelyik szervünket kell odaadni érte, hanem ennél triviálisabb dolgokat. Időt, pénzt, energiát. Mondjuk egy kicsivel kevesebb esti tv bambulás helyett egy értelmesebb elfoglaltságot végezni. Sokan azt hiszik, ki kell fordulniuk magukból, és mindent fel kell adni, hogy teljesen más emberek lehessenek. Sikeres emberré váljanak. Nincs szükség teljes pálfordulásra, legfeljebb finomhangolásra.
Befektetés. Van, hogy az elvett idő, energia, értékes helyről származik. Például a hobbinktól, a családtól csenjük el a sikerünk érdekében. Legyünk jó befektetők, ne fecséreljük csak úgy el a minőségi időt. Mérlegeljük megéri-e az adott időráfordítás. Ha egy meghatározott időszakot kell eltöltenünk ezzel a tevékenységgel és ennek megvan az értelme, akkor jól döntöttünk. De ha állandóan túlórázunk, ahelyett, hogy a szeretteinkkel lennénk, mégsem javul radikálisan az anyagi helyzetünk, akkor megfontolandó helyesen cselekszünk-e. Gondosan fektessük be az időnket, senki sem fog belőle visszaadni, ha nem így teszünk.
Rendszeresség.
Általában nem úgy működnek a dolgok, hogy este eltervezem, és reggelre
megvalósítom. Nem fogyunk le egyik napról a másikra, nem tanulunk meg
egy nyelvet, vagy nem járunk végig egy vállalti ranglétrát. Az
eredményesség egy hosszú távú folyamat végkifejlete. Igényli a tartós
jelenlétünket. Nem kell, hogy ránk telepedjen a nap minden percében, de
figyeljünk rá, hogy naponta foglalkozzunk egy kicsit magunkkal, a
célunkkal. Vegyük fel ezt a jó szokást, és tegyünk valamit minden nap,
ami a sikere felé visz. Sean Covey mondta; "A szokásaink építhetnek
vagy rombolhatnak bennünket. Amit ugyanis rendszeresen végzünk, az
visszahat ránk, és nagyban befolyásolja, hogy milyen emberré válunk."
Önuralom. Van olyan, hogy rossz napunk van, és nincs kedvünk semmihez. Itt dől el, hogy csak műkedvelők vagyunk sikere terén, vagy profik. Mint a világversenyre készülő úszó, aki akkor is megy az uszodába edzeni, ha esik, ha fúj, ha nyáron tombol a kánikula, ha télen beáll í fagy és a sötétség. A rossz hangulat nem opció a kifogásra. Ellenkezőleg, ha szeretjük azt, amiben sikerre vágyunk, akkor a kedvtelenség legyűrésében is segít a megmozdulásunk. A kényszert fokozatosan felváltja az örömteliség. Évekkel ezelőtt minden hétvégén lenyomtunk egy túrát. Ehhez jó korán kellett kelni, és hát kinek volt ehhez hangulata az egész heti korai ébresztő után. De minden alkalommal megérte erőt venni magamon, mert a kirándulás minden testi fáradtság ellenére is feltöltött.
Mások nem. Amit nem tesznek meg a többiek, és amikor nem teszik meg. Nem kell semmi illegálisra gondolni, csupán a felsorolt parányi dolgok működtetésére. Bent maradni egy fél órát munkaidő után, gyakorolni a kosárra dobást az edzést követően, még 20 percet olvasni a gyermek lefektetése után a nap végén. Olyan időszakokat fordíthatunk a hasznunkra, melyek fölött mások elsiklanak, mint az utazással töltött idő tanulásra való felhasználása. Kreatívan és okosan éljük a napjainkat hétfőtől vasárnapig és nem gond kilógni a tömegből.
Ahhoz, hogy kicsivel többet kapjunk,
kicsivel többet kell tennünk. Mindössze egy kicsit többet. Ez az elv
teszi az igazi különbséget és hozza a valós eredményeket. A legtöbben
nem hajlandók erre, mert úgy vélik a siker egy hirtelen jött valami, ami
egyszer csak rászakad az emberre. Diadalt nem arathatunk felkészülés
nélkül. Készen kell állnunk a lehetőségre, de az sem baj, ha
megteremtjük a saját alternatíváinkat. A napi pici gyakorlatainkkal
formába hozzuk magunkat, és ott is tartjuk. Amint ezt Keresztury Tibor
is megfogalmazta; "Nem megnyerni: megcsinálni, erről szól nálunk a
dal; kiválasztani a neked megfelelő távot, felkészülni rá, és azt bármi
áron teljesíteni. Ez a szellemiség azonnal rabul ejti az arra
fogékonyakat."
Ha tetszett ez a poszt, akkor érj el egy kicsit többet, mint eddig. És oszd meg másokkal is ezeket a gondolatokat.
Fotó: James Pond, Unsplash