Hatékonytalanságunk értéke
Mesterséges vagy emberi intelligencia?
"Tévedés azt gondolni, hogy amit csinálsz, az értelmetlen, mert egy mesterséges intelligencia jobban is el tudná végezni helyetted. Az emberek többsége semmiben sem a világ legjobbja, ez mégsem zavarja őket különösebben." (Dario Amodei)
Van egy aránylag új keletű félelem, a feleslegesség érzése. Ezt a technikai fejlődés hozta és hozza magával. Sokan gondolják azt, hogy az MI térnyerésével feleslegesé válik a tudásuk, a képességük vagy ők saját maguk.
Makulátlan masina? Ha gép és ember között kell választani, akkor arra gondolunk, hogy a tökéletesség és a tökéletlenség közt választunk. Ám valójában ezt is csak leegyszerűsítés. Mert az MI látszatra tökéletes. Bizonyos feladatokat hibátlanul elvégez, másokat sterilen legenerál. Mindig számíthatunk a kiváló munkájára, ha a megfelelő instrukciókkal és tudásbázissal ellátjuk. Ám ha mi emberek hibázunk az eligazítása során vagy nem helyes adatokat adunk neki, akkor nem lesz az általa kreált dolog sem elfogadható.
Humán hibák. Ellenben ott az ember, aki alapból hibázik, figyelmetlen, késik, lebetegszik, és egy sor egyéb probléma forrása. Épp ezektől emberi. A hibaforrásainkkal élünk már jó ideje a Földön. Belekalkuláljuk őket a mindennapjainkba. Nem vagyunk tökéletesek, de emberek vagyunk. És ez utóbbi a lényeg. Amint az emberi gyengeségeinket kivonjuk a képletből, akkor a lényegünk veszik el. Nincs szükség többé az esetlenségünkre, a melléfogásainkra, a fejlődésünkre, a tapasztalatszerzésünkre. Nincs szükség az emberi tulajdonságainkra. Nem kell az első csók ügyetlen élmenye, egy új munkahely kezdeti napjainak bénázása vagy a friss szülők szerencsétlenkedése. Szerintem ez mind kell. És ezeket az MI mind nem fogja megadni.
Mint az emberek. Mostanában több beszélgetést is hallgattam Rab Árpád jövőkutatóval (például ezt és ezt) és egy igazán érdekfeszítő könyvet olvastam, az emberen túli intelligenciáról. Ezek bizonyára nagyban befolyásolták, min és miként jár az agyam. (Az intelligencia témakörével foglalkoztam is egy cikkben.) Az MI kapcsán is fontos megjegyeznünk, hogy mi alkottuk. (Az is fontos, hogy nem személy szerint én.) Az emberéhez hasonlatosra terveztük a gondolkodásmódját. A működése alapját képezi az emberi gondolkodási sémák és szabályok követése. Adatoka gyűjt, elemzi azokat, majd döntést hoz. Aztán meglepődünk, amikor hozzánk hasonlóan olykor átlépi a határokat. Intelligencia tekintetében viszont mi nem lépjük át őket. Szűk látókörűen csakis azt tartjuk intelligensnek, aki és ami hasonlít hozzánk. Probléma megoldásban, döntéshozatalban, logikában, gondolkodási stratégiában. Amit ismerünk és kiismerünk, azt tudjuk befogadni. Vajon, ha az intelligenciának teljesen új megnyilvánulását látnánk elfogadnánk vagy tagadnánk?
A valóság megfizethetetlen. Az MI profi de művi dolgokat generál. Minden túl sima, túl egyenes, túl szép, túl steril. Nem a klasszikus módon másol és utánoz, hanem egy nagy merítésből kiveszi a feladat megoldásához legrelevánsabb összetevőket. Mi emberek hasonlóan csináljuk, mégis vannak apró különbségek. Nem csak az, hogy kisebb adathalmazt nyálazunk át, hanem meghatározó emberi tényezők. Minket ugyanis meg lehet zavarni. A közeg, a hatások, a körülmények mind befolyásolják a produktumunkat. Beszélgetünk valakivel, kiszárad a szánk, megbicsaklik a hangunk, köhögünk. Ilyen az MI-vel nem történik, hacsak nem kapja azt a promptot, hogy egy megfázott ember hangján kommunikáljon. Nekünk természetes a tökéletlenség, ez a lételemünk, a gép számára ez ismeretlen fogalom. Minden gyengeségünk, érzékenységünk, fogékonyságunk a jelen befolyásolására, kihat a belőlünk fakadó kreativitásra, az épp elvégzett munka minőségére. Ezt az ösztönösséget egy gép csak tudatos programozással másolhatja le. És az már nem ösztönös.
(Meg)élni jó! Az MI nálunk sokkal több cikket olvashat el adott témában, hogy aztán kiszemezgesse nekünk a fontos infókat. De csak akkor, ha tudjuk mire vagyunk kíváncsiak. Például, történelmet olvastatunk vele, de nem mindegy, hogy a parasztok helyzete vagy inkább a nemesek privilégiumai érdekelnek. A tudásbázis hatalmas, jól kell tudni szűkíteni. És természetesen nem kell, hogy megírja helyettünk a cikket vagy a házidolgozatot. Mi döntünk, ellustulunk, vagy időt takarítunk meg a technológia segítségével. Okosan válasszunk! Ha mindent rábízunk, a saját tudásunk hamis lesz. Nem gyarapodhatunk erőfeszítések nélkül. Ugyanez igaz az élő kapcsolatokra is. Kellemes társalkodó az MI és mindig a rendelkezésünkre áll. De egy másik emberrel érintkezni teljesen más élmény és érzés. Amikor van köztünk egy személyes kapcsolat, kommunikáció, nonverbális kommunikáció, szemkontaktus és megfogható miliő. Érezzük a hőmérsékletet, a szagokat, illatokat, a változó fényviszonyokat, halljuk a mindenféle hangokat. Ezek együtt adják a jelen megélését. Nem egy művi beszélgetést, hanem egy hús-vér megtapasztalást.
Ebbe az emberi körbe tartozik a hatékonytalanságunk is. Hogy mikor jó, mikor nem, mikor kell, mikor nem, azt a helyzet dönti el. Vagyis mi döntünk. De az biztos, hogy jó hatékonytalannak, azaz embernek lenni. Valamikor erkölcsi célzattal született, ma egy teljesen más értelmezést is adhatunk Arany János híres sorainak: "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben."
Ha tetszett ez a bejegyzés, gondolkodj el azon, hogy nem használod-e túl sokat és akár feleslegesen is a modern technikát?
Fotó: (a cikkhez illően) a ChatGPT közreműködésével készült.